Klasszikushock
- Részletek
- Írta: Draveczki-Ury Ádám
- Kategória: Klasszikushock
- Találatok: 14595
A '90-es évek első fele igen sajátos időszak volt a rockzenében. A világ új csapatok seregének neveit kényszerült egyik napról a másikra megtanulni, miközben az előző évtized meghatározó bandái sorra feloszlottak, átalakultak vagy elveszítették lábuk alól a talajt, és értelmetlen, értelmezhetetlen kísérletekbe fogtak bele a túlélés érdekében. Utóbbi persze nem csoda: a fenekestől felforgatott rock/metal bizniszben a maga módján egy kicsit mindenkinek alkalmazkodnia kellett a megváltozott klímához, különben egyszerűen nem lehetett életben maradni. Csupán keveseknek sikerült olyan bravúrosan újraértelmezni magukat, mint a brazil Sepulturának, akik éppen húsz éve megjelent ötödik albumukkal, a Chaos A.D.-vel nemhogy megőrizték korábbi pozícióikat az új idők közepette, de még erősíteni is tudtak azokon.
- Részletek
- Írta: Oravecz Zoltán
- Kategória: Klasszikushock
- Találatok: 8139
Létezett egy bizonyos Atheist / Death / Cynic triumvirátus a '90-es évek elején, amelyet nem lehet eleget méltatni, ha technikás, jazzes death metalról van szó. Mint ahogy a thrash-marketing megalkotta a Big Fourt, úgy a death metalban ez a hármas lehetne mondjuk a Deadly Three. Persze a thrash-hez hasonlóan a death metalban is akadtak még hasonlóan jelentős zenekarok, ám három nyomós oka is van annak, hogy az Atheist neve az elsők között szokott felbukkanni, ha az irányzat legjobb bandái kerülnek szóba: a Piece Of Time, az Unquestionable Presence és az Elements. Műtőasztalunkra ez alkalommal a csapat talán legprogresszívebb anyaga kéredzkedik fel egy alapos vizsgálatra, amely éppen ma húsz éve jelent meg.
- Részletek
- Írta: Draveczki-Ury Ádám
- Kategória: Klasszikushock
- Találatok: 14236
A Pantera kezdeti időszaka a mai napig ellentmondásos vélemények táptalaja. Tény, hogy a zenekar nagyon máshonnan indult, mint ahová végül a '90-es évek elejére eljutottak, az átlagosnál hosszabb tanulási-érési időszak azonban alapvetően járult hozzá ahhoz, hogy kiismerjék önmagukat, és megerősödjenek. Az első négy albumról folyó vitákban nagy része van annak is, hogy ezeket a korai zsengéket az áttörést követően maga a csapat sem vállalta fel, és a beszerezhetetlen eredeti nyomásokat leszámítva a mai napig nem létezik hivatalos, széles körben terjesztett kiadásuk. Azt azonban ők maguk sem tagadták soha, hogy a Metal Magic, a Projects In The Jungle, az I Am The Night és a Power Metal nélkül soha nem születhetett volna meg a későbbi Pantera hangzás. A ma huszonöt évvel ezelőtt megjelent negyedik lemez már csak azért is különösen fontos ebből a szempontból, mert ez volt a zenekar első produkciója, ahol már Phil Anselmo állt a mikrofonnál.
- Részletek
- Írta: Nagy Andor
- Kategória: Klasszikushock
- Találatok: 10081
1995 augusztusában a Diákszigetből éppen Szigetté váló, ekkor még bőven élhető és szerethető fesztiválon egy akkoriban éppen nagyon menő svéd/norvég zenekar fellépése közben egy alig tizenhat éves hülyegyerek a hangulattól és a pálinkától megrészegülve úgy dönt, hogy - az énekes invitálásának eleget téve – sok más rajongó mellett neki is a színpad szélén a helye, hogy ott üvöltse végig a Truth-ot. Az előtte tornyosuló Gyógy-Kal Security-s alkalmazott azonban úgy véli, hogy ez mégsem túl jó ötlet, így egy jól irányzott kokival lebeszéli az akcióról. Hősünk csalódottan beletörődik a dologba, hogy aztán néhány számmal később azt üvölthesse a biztonságtechnikai szakember képébe, hogy „Amikor felnövök, eljön majd a nap, amikor mindenkinek azt kell csinálnia, amit én mondok!" Persze ánglius nyelven, nem magyarul, mert annyira azért nem bátor ám, de hát ilyenek az alig tizenhat éves hülyegyerekek. Sajna nem lesz igaza, később felnő ugyan, ám az emberek csak az esetek elenyésző hányadában csinálják azt, amit mond nekik. És csak remélni tudja, hogy ezúttal így fognak tenni, és elolvassák az írást, amit annak a zenekarnak a búcsúja okán vetett monitorra, amelyiknek a koncertjén anno sikertelenül akart felmászni a színpadra.
- Részletek
- Írta: Pálinkás Vince
- Kategória: Klasszikushock
- Találatok: 16778
Az új Black Sabbath lemez lázában égve mi sem természetesebb, mint hogy végigmegyünk az életmű ozzys korszakán és lelkendezünk, az olvasók pedig újra szembesülhetnek a megfellebbezhetetlen ténnyel, hogy a Sabbath tényleg mindennek az alapja, amit ez a magazin képvisel. És bár én sem találok könnyen szavakat a korai anyagok zsenialitására (le a kalappal a kollégák előtt, akik megpróbálják megfogalmazni ezek fontosságának miértjét), szokásomhoz híven természetesen a kevésbé elismert dolgokat választottam.
- Részletek
- Írta: Kiss Gábor
- Kategória: Klasszikushock
- Találatok: 14115
Épp a napokban jelent meg a kanadai Annihilator új albuma, a Feast, amely a megszokottnál kicsit hosszabb szünet után került a boltokba, a metal színtér egyik legnagyobb riffmestere, Jeff Waters által vezetett kanadai speed/thrash csapat azonban ettől függetlenül is megbízható intézménynek tekinthető a színtéren. A zenekar ma már gyakorlatilag csak Európa és Japán számára alkot, ám nem volt ez mindig így: első két albumuk a Roadrunner kiadó legnagyobb példányszámban elkelt kiadványai közé tartozott a maga idejében, a hármas számú, éppen húsz éves Set The World On Fire-rel pedig Jeff méltán remélhetett minden korábbinál komolyabb áttörést. Egész biztos nem a lemezen múlt, hogy ez végül nem jött neki össze...
- Részletek
- Írta: Oravecz Zoltán
- Kategória: Klasszikushock
- Találatok: 13089
Súly, gyűlölet, harag: a Black Sabbath hatodik nagylemeze, az 1975-ös Sabotage szó szerint egy szörnyeteg, amelynek csak óvatosan szabad nekiállni. Az apokalipszis negyvennégy perces himnusza ez, a külső és belső világvége cinikusan nyers ábrázolása. Ez a lemez nem a zene öröméről szól, nem találni benne semmi fennköltet vagy dicsőségeset: a Sabotage nem más, mint háromnegyed órányi arcul köpése mindannak, ami hamis és hazug. Zabolázatlan dühkitörés, vagyis pontosan az, amiről a metal mindig is szólt.
- Részletek
- Írta: Kiss Gábor
- Kategória: Klasszikushock
- Találatok: 23234
1986. szeptember 27-én a Metallica sztori első korszaka lezárult. A Damage, Inc. Tour két állomása között eltávozott Cliff Burton halálával a sikert sikerre halmozó banda életében komoly válság állt be, melyből csak igen nagy erőfeszítéssel sikerült kilábalniuk. Utólag visszagondolva külön érdekes, hogy a rajongók által egyöntetűen magasztalt első három nagylemez után a már Cliff utódjával, Jason Newsteddel kiegészült felállás által készített albumok mindegyike komoly viharokat kavarva, alaposan megosztotta a rajongókat. És mindez annak ellenére igaz, hogy Cliff mellett talán Jason a Metallica történelmének leginkább kedvelt, abszolút pozitív figurája. Az általa fémjelzett tizenöt év első Metallica nagylemeze az ...And Justice for All volt, amely személyes kedvencem a diszkográfiában, és éppen a napokban ünnepli huszonötödik születésnapját.
- Részletek
- Írta: Draveczki-Ury Ádám
- Kategória: Klasszikushock
- Találatok: 13182
Megoszlanak a vélemények arról, melyik az ős-Black Sabbath legerősebb mesterműve, és ha az első hat lemezt vesszük, mindegyik mellett komoly érvek szólnak. A debüt egy teljes stílus alapjait fektette le, és úgy mutatott kiutat a bluesból, mint senki más. A Paranoidon szerepelnek a csapat legismertebb slágerei, a Master Of Reality monolitikusan sötét hangulatával tarol, a Vol. 4 pedig új dimenziókkal gazdagította a zenekar repertoárját. Én ugyanakkor mégis azok táborát gyarapítom, akik az 1973 decemberében megjelent Sabbath Bloody Sabbathra esküsznek, ez az album ugyanis tökéletes egyensúlyt teremtett a zsigeri korai korszak és a többfelé terjeszkedő, kiműveltebb vonal között – egyelőre még mindenféle túlkapástól mentesen.
- Részletek
- Írta: Koroknai Balázs
- Kategória: Klasszikushock
- Találatok: 17949
Az a tény, hogy Mr. Roger Waters immár másodjára is hajlandó felépíteni a Falat a hazai Pink Floyd rajongók számára, alkalmat ad egy kis soron kívüli visszaemlékezésre minden idők egyik legsikeresebb konceptalbuma, a The Wall kapcsán. A zenekar története maga is kimeríthetetlen forrása a legendás sztoriknak, nemkülönben legnagyobb vállalkozásuk, ez az 1979-ben rögzített dupla album, minden igényes háztartás kötelező kelléke a felső polcon. A következőkben főleg a zenetörténeti érdekességekre fókuszálva, a politika és a zeneipar felé történő kikacsintás nélkül kíséreljük meg érdemei szerint méltatni ezt az audiovizuális kolosszust.
- Részletek
- Írta: Nagy Andor
- Kategória: Klasszikushock
- Találatok: 14156
Fussuk le rögtön a kötelező köröket: a Black Sabbath mindnyájunk legnagyobb kedvence, a metalzene alfája és omegája, a legkisebb közös többszörös, a legnagyobb közös osztó, és mindennek az ellentettje is. Sokkal több puszta zenekarnál vagy épp kulturális jelenségnél, ugyanolyan ezerféle gondolatot, történést és érzést magába sűrítő szimbólum, mint Elvis, Hendrix, a Beatles vagy épp a Sex Pistols – kinek-kinek szájíze szerint. Ahogy egyik legjobb barátom mondta egyszer: számára Tony Iommi ott van a 20. század három legfontosabb személyisége között, aki kisujjból pöcköli félre Mahatma Gandhit, Nelson Mandelát, vagy épp Kalkuttai Teréz anyát. (Sosem mertem tőle megkérdezni, hogy ki a másik kettő, de őt ismerve nem lepődtem volna meg azon, ha Ozzy Osbourne-t és Geezer Butlert nevezte volna meg.) Ami azonban a legfontosabb: a Sabbath-hoz mindenkinek zsákszámra fűződik emléke, sztorija, mesélnivaló története. Így aztán azt is mondhatnánk: a Black Sabbath kicsit mi magunk vagyunk.
- Részletek
- Írta: Draveczki-Ury Ádám
- Kategória: Klasszikushock
- Találatok: 17063
Léteznek zenekarok, amelyekről felbukkanásuk pillanatában senki sem mondaná meg, hogy néhány éven belül világszerte ismert és elismert, körülrajongott platinalemezes csapattá válnak, sőt, eleinte úgyszólván a világon minden ez ellen szól. A New York-i Type O Negative mindenképp e kört gyarapította, ma húsz éve megjelent kettes számú nagylemezük, a Bloody Kisses azonban alaposan megkavarta a kását, és bebizonyította, hogy a rockszakmában semmi sem lehetetlen. A több mint három éve elhunyt óriás, Peter Steele ettől még persze mindvégig a metal történelmének egyik legkevésbé nyilvánvaló poszterarca maradt a '90-es évek egyik legeredetibb hangzású formációjának élén.
- Részletek
- Írta: Draveczki-Ury Ádám
- Kategória: Klasszikushock
- Találatok: 14948
Léteznek a világon lemezek, amelyekből általában minden háztartásban fellelhető valamilyen formában legalább egy, és ha elmegyünk egy olyan helyre, ahol zenegép üzemel, ott is garantáltan belefutunk róluk pár örökzöldbe, ha véletlenül nincs meg egyenesen az egész. Éppen ebből fakadóan a szóban forgó lemezek dalait általában a világon mindenki ismeri, még az is, akit egyébként a legkevésbé sem érdekel a zene. A súlyosabb vonalon mindenképpen e viszonylag szűk elitklub tagjai közé tartozik a Black Sabbath második albuma, az 1970-es Paranoid is. A héten a 13 című új mesterművel visszatért csapat korszakalkotó kettes lemezéről gyakorlatilag már azzal eláruljuk a lényeget, ha megjegyezzük: minden idők három legnépszerűbb és legalapvetőbb Sabbath dala, a Paranoid, az Iron Man és a War Pigs itt szerepelt.
- Részletek
- Írta: Pálinkás Vince
- Kategória: Klasszikushock
- Találatok: 13157
A legenda szerint Ian Gillan a falhoz vágta a Born Againből kapott tiszteletpéldányait, amikor meghallotta, hogy szól a lemez - persze az is lehet, hogy az ablakon hajította ki a korongokat, vagy hogy az egész nem is igaz. Akárhogy is volt, ez a kis epizód mindenesetre jól illusztrálja ezt az elejétől fogva bizarrnak ható, de a résztvevők zsenialitása miatt mégis gyümölcsözőnek ígérkező együttműködést, amelynek harmincadik évfordulója pont most érkezett el, és amelyről a jelenleg ismét tomboló ozzys Sabbath-lázban sem szabad elfeledkeznünk.
- Részletek
- Írta: Kiss Gábor
- Kategória: Klasszikushock
- Találatok: 17828
1970. február 13-án jelent meg a Black Sabbath debütáló albuma a Vertigo gondozásában, és ezzel hivatalosan is kijött az első metal lemez. Mert bár a Led Zeppelin már két korongon is túl volt ekkorra, illetve a Deep Purple is kiadott három stúdióanyagot, ilyen súlyos muzsika soha nem született korábban: a Zep mindig is inkább hard rock zenekar volt, és a Purple Rod Evans-féle inkarnációja is igen messze járt még attól, amivé Ian Gillan csatlakozásával és az In Rockkal válni fog 1970 végére. Anthony Iommi, Terrence Butler, John Osbourne és William Ward tehát akaratlanul is valami olyasmit alkotott, amihez hasonlót senki korábban, és amivel egy egész új mozgalmat indított be, amelyből később a heavy metal zenék roppant széles spektruma fejlődött ki.
- Részletek
- Írta: Pálinkás Vince
- Kategória: Klasszikushock
- Találatok: 12871
Ha úgy vesszük, John Norum a rockszakma egyik leghitelesebb arcává vált azzal, hogy éppen a Final Countdown-hisztéria tetőzésének kezdetén vált ki a gyerekkori haverokkal együtt alapított Europe-ból. Neki erre a cirkuszra nem volt szüksége, és bár később sem volt éppen sikertelen (meg hát azért szépen csordogált a royalty is), emelt fővel távozva kimaradhatott az egész felhajtásból. Sokkal inkább haragszom rá amiatt, ahogy időnként a nélküle készült két Europe lemezről nyilatkozik, mert ilyenkor azért mégiscsak kiderül, hogy valahol azért savanyú volt számár a szőlő a köztes években is. Huszonnégy évesen, abban a lelkiállapotban (hiszen mégiscsak komoly szakításról volt szó) nyilván zavarta valamennyire, hogy nélküle is ment a csapat, és hogy az utódja is remek zenész (ezt neki is el kell ismernie, hiszen maga Norum is játssza a repertoárban maradt dalokat), de minden érintett vigasztalódhatott a kiváló, már 1987-ben megjelent Total Control albummal – az élet tehát ment tovább.
- Részletek
- Írta: Nagy Andor
- Kategória: Klasszikushock
- Találatok: 9876
Sajnálatos módon úgy tűnik, idén a Klasszikushock rovat tartalmát nagymértékben befolyásolják a rockzenei halálesetek. Nem így terveztem ugyan, de soron következő írásom sem lóg ki a szomorú gyászmenetből, ugyanis 2013. május 20-án, hetvennégy éves korában elhunyt Raymond Daniel Manczarek Jr., a Doors névre hallgató legendás rockzenekar nem kevésbé legendás billentyűse, társalapítója és egyik fő dalszerzője. Ray Manzarek tehetség és kreativitás szempontjából túlzás nélkül egy ligában focizott Jon Lorddal és Keith Emersonnal, és az, hogy mégsem történik rá tizedannyi hivatkozás sem, mint az említettekre, egyetlen jól megnevezhető indokra vezethető vissza, ez pedig nem más, mint a jó öreg Jim Morrison.
- Részletek
- Írta: Koroknai Balázs
- Kategória: Klasszikushock
- Találatok: 11691
Varg Vikernes egyszemélyes manufaktúrája, melyet Burzum néven gyakrabban emlegetünk, két, alapvetően elkülöníthető korszakban készítette, illetve folyamatosan készíti zenei alkotásait. A korai éra, melyet a Vikernesre 1994-ben kimondott ítélet zárt le, négy albumot (Burzum, Det som engang var, Hvis lyset tar oss, Filosofem) és egy EP-t (Aske) adott a hallgatóságnak. E produkciókat gyakorlatilag egyhuzamban, 1992 januárja és 1993 márciusa között vette fel, a témák születése pedig még egy ennél is szűkebb időszakhoz köthető. Tizenéves útkeresésről, szerepjátékokról, mágiáról, férfiassági próbákról, korlátlannak hitt művészi szabadságról szólt e korszak, melyet azután a külső kényszeren túl saját éretlensége terelt a totális ellehetetlenülés felé. A norvég black metal ezen újszülött, mizantróp, naiv kreativitásból építkező, majd hanyatt-homlok saját paródiájában orra bukó időszakáról is megemlékezünk a műfaj egyik vitathatatlan klasszikusa megjelenésének huszadik évfordulója kapcsán. Det som engang var, avagy Egyszer Volt...
- Részletek
- Írta: Draveczki-Ury Ádám
- Kategória: Klasszikushock
- Találatok: 14455
Május 16-án már három éve volt annak, hogy elhunyt minden idők egyik legjobb és legnagyobb hatású hard rock/metal énekese, Ronnie James Dio. Az egykori Rainbow és Black Sabbath frontember nélkül a színtér már soha többé nem lehet olyan, mint amilyen vele volt, Dio azonban nem kizárólag a két korszakos legendában alkotott maradandót, hanem szólóban is: gyakorlatilag három egymástól teljesen független történetből hozta ki a lehető legtöbbet, és három csapattal mászta meg a csúcsokat. Önálló zenekara, a DIO éppen harminc évvel ezelőtt, 1983. május 25-én jelentette meg első albumát, a Holy Divert, amely – főleg Amerikában – egy újabb, fiatalabb közönségréteggel ismertette meg az énekes nevét.
- Részletek
- Írta: Polgár Tamás
- Kategória: Klasszikushock
- Találatok: 13563
Noha minden bizonnyal az 1990-es Passion And Warfare az olasz felmenőkkel rendelkező New York-i gitáros legsikeresebb lemeze (mind elfogadottságát, mind eladási adatait tekintve), a kerek évforduló kapcsán és a szubjektív preferencia eredményeként ezúttal mégis az éppen húsz évvel ezelőtt, 1993. július 27-én megjelent Sex & Religion albumról emlékezünk meg kicsit bővebben.
- Részletek
- Írta: Oravecz Zoltán
- Kategória: Klasszikushock
- Találatok: 8923
Gyerekként annyi marhasággal traktálják az embert, nem igaz? „Sok jó ember kis helyen is elfér" – próbáltál már Motörhead koncert után bejutni a wc-be? „Sörre bor, mindenkor, borra sör, meggyötör" – néhány liter után nem mindegy a sorrend? „Kutyából nem lesz szalonna" – kérdezzünk csak meg erről egy kínait, aki járatos a génmanipulációban. A sok népi bölcsesség között van azonban egy, amelyet mintha csak a művészet ellen találtak volna ki: járt utat járatlanért el ne hagyj! Ha ugyanis Patrick Mameli és társai megfogadták volna ezt az intést, most valószínűleg egy jól sikerült, ámde hagyományos death metal lemezről kellene megemlékeznem. Ám a hollandok nem akartak negyedszerre is a jól ismert ösvényen végigmenni, inkább hangszereikkel módszeresen utat vágtak a bozótosba, amiből végül egy furcsa, újszerű valamit sikerült kihozniuk. Ez lett az ebben a hónapban húsz éves Spheres.
- Részletek
- Írta: Oravecz Zoltán
- Kategória: Klasszikushock
- Találatok: 11410
A death metal az általánosan elfogadott nézet szerint rétegzene, undergound, valami, ami rusnya, zord és kompromisszummentes. E sztereotípiák nagyrészt fedik is a valóságot, ám azért e morcos fémzene világában néha akadnak anomáliák, amiket szinte lehetetlen megmagyarázni. Mert mi értelmeset lehet mondani akkor, amikor egy hollywoodi sikerfilm egyik jelenetében azt látjuk, hogy a Cannibal Corpse épp egy klubban reszeli el a Hammer Smashed Face-t? Vagy amikor a 2012-es londoni olimpiai játékok nyitóceremóniáján a Napalm Death az angol királynő és az egész világ előtt eltolja You Suffer című epikus dalát? Na jó, utóbbi csupán egy jó poén volt, amit az Earache eszelt ki, ám az már cseppet sem vicc, hogy a death metal, s így az extrém zene egyik pillérének számító Morbid Angel 1993-ra leszerződött a garázskiadónak cseppet sem nevezhető Warnerhez, s ezzel belépett a mainstream elvből utálandó világába, amivel – debütáló lemeze, az Altars Of Madness után – ismét rockzenei történelmet írt.
- Részletek
- Írta: Koroknai Balázs
- Kategória: Klasszikushock
- Találatok: 12442
Ősborzalom, avagy felfedezésre váró black metal klasszikus? Néhány esetben csupán viszonyítási pont kérdése az egész. A norvég Gorgorothot teljes pályafutása során végigkísérő szélsőséges megítélés jegyében, pro és kontra alapon, 15 évvel a lemez megszületése, és korabeli, nagy port kavart kritikánk megjelenése után most arra vállalkozom, hogy a rajongó szemével is megismertessem a tisztelt érdeklődőkkel az általam valaha hallott legbarátságtalanabb albumok egyikét. Másképpen: megkísérlek kalapáccsal a kézben filozofálni.
- Részletek
- Írta: Draveczki-Ury Ádám
- Kategória: Klasszikushock
- Találatok: 9589
Eredetileg természetesen megjelenésének húszéves jubileumán, szinte egészen pontosan egy hónappal ezelőtt terveztünk írni minden idők egyik legfantasztikusabb dallamos hard rock mesterművéről, ám különböző okokból kifolyólag kicsit megcsúsztunk vele. Kivételesen azonban szerencsés, hogy így alakult, mert azóta lényeges új információval gazdagodtunk: kiderült, hogy a kanadai Harem Scarem hamarosan ismét kiadja 1993-as albumát, a Mood Swingset, méghozzá újravett változatban. Azt illetően azonban komoly kétségeink vannak, hogy képesek lesznek-e bármit is hozzátenni a két évtized távlatából is überelhetetlen eredeti verzióhoz, abban pedig csak reménykedünk, hogy nem vesznek majd el semmit az értékeiből.
- Részletek
- Írta: Kiss Gábor
- Kategória: Klasszikushock
- Találatok: 10925
Sokszor és sok zenekarral kapcsolatban leírtuk már, hogy az adott csapat mennyire alulértékelt, illetve lamentáltunk azon, miért nem kapták meg azt az elismerést, tiszteletet, amit érdemeltek volna. Bár a Winger minden volt, csak épp sikertelen nem, mégis egyértelmű, hogy néhány igen piszkos húzásnak estek áldozatul pályafutásuk során, ráadásul értelmetlenül. Ha kicsit is ismered a csapat történetét, nyilván tudod, miről beszélek: ha van olyan banda, amelyik nem szolgált rá arra, hogy énekesüket a korszak talán legnagyobb slágerében darts-céltáblának használják (lásd Lars Ulrichot a Nothing Else Matters klipjében), vagy a '90-es évek MTV-jelenségének elválaszthatatlan részét képező Beavis & Butt-head rajzfilmsorozatban a balfasz gyerek kedvenceként ábrázoljanak, az a Winger volt, akiknek legérettebb mesterműve, a Pull éppen a napokban húsz éve került a boltokba.
- Részletek
- Írta: Nagy Andor
- Kategória: Klasszikushock
- Találatok: 18978
Vannak szavak, amelyeket mára megfosztottunk a becsületüktől. Annyit használtuk őket ész nélkül, indokolatlanul, hogy megbosszulták, és manapság szinte már nem jelentenek semmit. Az egyik ilyen a „sztár" - egy olyan világban, ahol a sztárstátuszhoz elég, ha valaki néhány hétre beköltözik egy bekamerázott konténerbe és ország-világ szeme láttára egy szál csöcsben tusol, vagy éppen 5372. helyen végez egy kétes minőséget képviselő tehetségkutatóban, ott bizony az egész kifejezésnek semmi értelme. A másik a „szupergroup" – ha napjainkban egy bemutatkozó lemezét éppen kiadott metalcore énekes összeáll egy harmadik vonalbeli sludge gitárossal és egy olyan ősrocker basszerrel, aki a '70-es években már látta kétszer élőben a Led Zeppelint, dobosnak meg mondjuk beveszik a szép lassan megélhetési szupergruppernek is tekinthető Mike Portnoyt, akkor az már világszám a javából! Ugyan már, ne röhögtessenek! Hát régen mit neveztek szupergroupnak? Mondjuk a Creamet. Emlékszünk még rájuk és a zenéjükre? Naná, kábé örökké. És az újkori hősökre fogunk emlékezni akár csak öt év múlva is? Na ugye.
- Részletek
- Írta: Pálinkás Vince
- Kategória: Klasszikushock
- Találatok: 13944
Tulajdonképpen mondhatnám, hogy ez a kedvenc Slayer lemezem, mégis hezitálok, hiszen a szomorú aktualitás kapcsán szintén alaposan kivesézett South Of Heavent is megilletheti ez a jelző. Az mindenesetre biztos, hogy az 1994-es lemez az egyik legnagyobb favoritom a csapattól, és ennek több oka is van. Ez volt az első anyaguk, amit megjelenésekor már ismertem, sőt, előtte egy jó évig tűkön ülve vártam én is, ezzel a turnéval láttam őket először (azóta is esélytelen, hogy ennyi nótát halljunk róla élőben), és ez volt az a pont, amikor világossá vált számomra, hogy az agresszivitás nonpluszultráját a zenében Slayernek hívják. Azokban az években is velem voltak, amikor kevesebb thrasht és zéró death metalt hallgattam, és itt vannak velem ma is, amikor idősebb fejjel ismét nyitott vagyok a durvább hangzásokra.
19. oldal / 24
- Ön itt van:
-
Kezdőlap
- Klasszikushock