0-9 A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y
Z

CD kritika

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 4235

witthedead_c„Nincs szerelem. Nincs öröm. Nincs remény. Nincs élet." – üvölti Istentől elhagyatva Lee Dorrian a With The Dead új anyagának Anemia című dalában, és ez a helyzetjelentés precízen mutatja be a lemezen hallható, karneválian vidám hangulatot. Hatvanhat percnyit kapunk a legnyomasztóbb, legnyomorultabb és legtorzabb doom muzsikából, ahogy talán tényleg csak a stílus felkent apostola képes elénk tárni azt, aki az élet tobzódásában is kizárólag az elmúlás bűzét érzi.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 5798

septicflesh_cAz új Septicflesht hallgatva megint elmerengtem kicsit azon, hogy mennyi veszélyt hordoz magában az, ha egy zenekarnak sikerül kialakítania a saját zenei személyiségét. Vegyük például Seth Siro Antonékat: 1994-es debütáló lemezük óta nagyon sokat fejlődtek és változtak, albumonként kristályosodott ki az az elképzelés, ami már a kezdetektől ott motoszkálhatott a fejükben arról, hogy mit is akarnak voltaképp megvalósítani, csak fogalmuk sem volt róla, miként is kéne pontosan mindezt megtenni. Érzésem szerint a The Great Mass lemezzel valósult meg a végső cél, amely minden előadónál ugyanaz, vagyis a saját hang, az egyéniség kialakítása. Ez egyrészt teljesen természetes dolog, másrészt viszont ott van az a hátulütője is, hogy ha egyszer kiformálódott ez a bizonyos stílus, akkor meg is szilárdult, ahonnan aztán nincs menekvés.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 7437

myrkur_cÉletünk egyik leghátborzongatóbb élményére, az álomparalízisre a mai napig nem képes még a tudomány sem racionális magyarázatot adni. Évezredek óta kérdés, minek is „köszönhető″ az ébredés utáni, illetve elalvás előtti tehetetlen, bénult lidércnyomás, valamint a rémálmokba illő alakok közeledése. Persze léteznek különböző teóriák: mindez csupán lelki trauma, vagy tudatalattink különleges játékának következménye, de vannak, akik nem ragaszkodnak ennyire a biológiai magyarázatokhoz, és sokkal inkább paranormális, illetve testen kívüli élményekkel azonosítják a dolgot. Szepes Mária után szabadon Amalie Bruun is inkább a transzcendentális oldalról keresgéli a válaszokat legfrissebb lemezén.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 4135

heat_cMint minden évben, idén is arra vártam, hogy drága svédjeim kihozzák végre az új csomagot, végre meg is történt ez 2017-ben. Nem kapkodták el. Jó rég volt, mikor legújabb kori kedvenceim új kiadvánnyal jelentkeztek, a Tearing Down The Walls óta eltelt három és fél év, ez már az egyébként jó karban lévő türelmemnek is sok, és nemhogy valami jó kis dallam-morzsákkal vagy kamu feldolgozással enyhítettek volna a várakozás okozta nehézségen, hanem még el is engedték Eric Riverset, az egyik alapító tagot maguk közül.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 6426

prophetsofrage_cMegérkezett hát az elmúlt év talán legizgalmasabb(nak kikiáltott) szupergroupja, a Rage Against The Cypress Enemy debütáló lemeze, és ezzel teljessé is vált az idei rap-metal érettségi találkozó résztvevőinek listája, hiszen a Body Count és a Powerflo már korábban bejelentkeztek. Hogy rögtön a lényeggel kezdjem: a Prophets Of Rage kettejük közé helyezhető: a Powerflo számomra kissé langymeleg bemutatkozásánál jóval érdekesebbek, viszont a remek Bloodlusthoz képest meg a fasorban sincsenek. A zseniális RATM-lemezekhez képest meg aztán pláne nem. És valahol pont ezért nem tud jobban tetszeni ez az egész móka, mert olyan az egész, mintha egy nagyszerű dolog egészen jól sikerült fénymásolata lenne. De akkor is csak másolat.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 10348

sonsofapollo_cAmikor mondjuk három nap éheztetés után valaki elé csak úgy odatolnak egy tál gőzölgő sajtos/húsos makarónit, alighanem még annak is összefut a nyál a szájában, aki alapból ki nem állhatja az olasz konyhát. Aki meg szereti, az alighanem enyhe remegést is érezhet ilyenkor gyomortájékon... Valami olyasmit, mint amilyen a Sons Of Apollo összeállításának láttán is jelentkezett, amikor az első hírek megérkeztek a szupergroupról. Bevallom, még engem is roppant kíváncsivá tett, mi sülhet ki abból, ha a szakma krémjét csak úgy összeterelik egy közös próbaterembe Jeff Scott Sotóval, pedig az utóbbi években azért már egyetlen efféle formáció sem olyan izgalmas és átütő, mint akár két vagy három évtizeddel ezelőtt.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 9440

satyricon_cA Satyriconnak hatalmas múltja és tábora van – e kettő között azonban esetükben nincs valódi ok-okozati viszony. Az a zenekar, amely annak idején kiadta egy lemezbe sűrítve a skandináv black metal esszenciáját (ez volt számomra a Nemesis Divina album), újabban leginkább biztonsági játékoshoz méltó, közönségetető, a neoprimitív jelző norvég megfelelőjét tökélyre fejlesztő szerzeményekkel vetette észre magát. Kellemes meglepetésként ért ehhez képest, hogy az oslói Operaház színpadán, egy komolyabb kórus társaságában rögzített DVD-jük kimondottan méltó produkció volt legutóbb a huszonötödik életévét is betöltött legendától. „A lemezhez közeledve folyamatosan az járt a fejemben, hogy ez az album vagy valami új kezdete lesz, vagy az utolsó albumom" – hangoztatta az új anyag kapcsán a frontszatír, és a Deep Calleth Upon Deepen határozottan érezni is ezt a törekvést, remélhetőleg az előbbi konklúzióval az aktuális történet végén.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 6796

laguns_cJohn és Paul, Mick és Keith, Robert és Jimmy, Steven és Joe, Axl és Slash – a rockzene nagy párosairól aligha kell különösebb fejtegetésbe kezdenem, mindenki tisztában van vele, hogy az efféle se-veled-se-nélküled dinamika mennyit tehet hozzá egy zenekar legendáriumához. Mindez persze az említetteknél jóval kisebb léptékben is működik, és aligha vitázik velem bárki is, ha azt mondom: Phil Lewis és Tracii Guns kettőse épp annyira meghatározó volt az L.A. Guns története során, mint a fentiek a maguk bandáiban. Lehet tehát csűrni-csavarni a témát ide-oda, találgatni, hogy miért, miért éppen most, és eddig miért nem, főleg, hogy itt a másik, Tracii nevét is hordozó bandával ellentétben nem várhatók dollárcsilliárdok a reuniontől. De ez mellékes. Szerintem ember nincs a földön, aki szereti az L.A. Gunst, mégsem örül annak, hogy a két főember ismét együtt dolgozik. Jó, talán egy mégis – Steve Riley a neve –, de ő azért bizonyára más szempontok alapján mérlegel, mint az egyszeri zenehallgató...

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 8746

apeyandthepea_cNéha ott nőnek ki a földből a váratlan sikersztorik, ahol nem feltétlenül várná az ember, vagy legalábbis nem tűnik annyira nyilvánvalónak. Oké, az Apey & The Pea esetében nyilván hazai underground viszonyok között kell érteni a fentebb használt szót, de hát ki vitatkozna azzal, hogy ha egy magyar metalcsapat ma már menetrendszerűen megtölti mondjuk a Hajót, akkor az bizony sikersztori? És mindebben az a szép, hogy a zenekar mindenféle erőltetés nélkül, teljesen magától talált egymásra a közönségével, ráadásul érzésem szerint bőven rejlenek még további tartalékok ebben a történetben.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 4806

jagpanzer_cHa nem vagy különösebben képben a US power színteret illetően, akkor a Jag Panzer neve valószínűleg maximum onnan ismerős, hogy ebből a csapatból igazolt anno Chris Broderick a Megadethbe 2008-ban. Mark Briodyék azonban jóval fontosabbak annál, hogy csak emiatt legyen érdemes foglalkozni velük. Már a zenekar múltja is tiszteletet parancsoló: az 1981-től '88-ig tartó első éra ugyan nem volt túl termékeny, egyetlen albumuk, az Ample Destruction (vagy ha úgy jobban tetszik, Licence To Kill) azonban az amerikai underground metalszíntér egyik kiemelkedő anyaga volt. Az 1984-es anyag maga a US power esszencia, amely egymagában kultikus hivatkozási alappá is tette a Jag Panzert. Ezen státuszukon az sem változtatott sokat, hogy az első újjáalakulást követően, 1994-ben érkezett, kettes sorszámú Dissident Alliance gyökeresen eltérő megközelítése hatalmas hibának bizonyult, az 1997-es The Fourth Judgementtel ugyanis szerencsére ismét rátaláltak a helyes útra, és azóta csakis bivalyerős anyagokat pakoltak le az asztalra.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 7097

foofighters_cJó előre le lehetett fogadni, hogy olyan nagyon radikális váltás még Greg Kurstin jelentős szerepe ellenére sem várható a Foo Fighters új albumától, de azért elég egyértelmű, hogy Adele, Lily Allen vagy Pink volt producere valamelyest rányomta a bélyegét Dave Grohlék új albumára. Persze bevallottan eleve azért is vonták be a melóba, hogy friss ízeket hozzon a zenébe, szóval ezen sem kell különösebben fennakadni, másrészt a közrehatás természetesen nem azt jelenti, hogy a Foo Fighters bármelyik fentebb említett előadóhoz akart volna hasonulni a Concrete And Goldon. Még csak azt sem mondanám, hogy bármi olyan szerepelne ezen a lemezen, ami ne férne be a csapatról kialakított képünkbe – viszont bizonyos kísérletek igenis újszerűen hatnak ebben a formában. Az ilyesmit pedig még akkor is díjazza az ember egy ilyen bejáratott, arénaszintű előadónál, ha amúgy ez a lemez sem mentes teljesen az üresjáratoktól. Viszont a legutóbbi Sonic Highways albumnál például mindenképpen erősebb.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 4770

aha_cSokszor, sok helyen felmerült már a kérdés, hogy vajon mely zenei megközelítés bizonyítja leginkább, hogy egy dal kivételesen jó. A stílusirányzat persze legalább ugyanannyira szubjektív dolog, mint ahogyan az is, hogy kinek melyik előadó vagy zenekar a kedvence, azonban abban szerintem nagyon sokan egyetértünk, hogy egy igazán jó dal szinte mindenféle zenei környezetben tud érvényesülni, legyen szó szimfonikus hangszerelésről, könyörtelen zúzdáról vagy végletekig lecsupaszított akusztikus gitárokról... Ha valami jó, az általában működik is. Norvégia első számú kulturális exportterméke, az a-ha legénysége is úgy gondolta, hogy dalaik jó eséllyel működni fognak akusztikus környezetben is.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 3738

fivehorsejohnson_cA Five Horse Johnsont jó későn, kábé tíz éve ismertem meg. Akkor történt, hogy az énekes/herflis Eric Oblander három dalban is vendégeskedett a Clutch remek From Beale Street To Oblivion lemezén, mindenekelőtt persze abban az Electric Worryben, aminek a klipjében is ott bokázik. Pedig akkor már a FHJ a hatodik lemezén is túl volt, én pedig alapvetően nagyon tudom szeretni az olyan nagyon mélyen a bluesban gyökerező, ám azt rockos, boogie-s, vagy neadjisten countrys elemekkel is vegyítő muzsikát, amit ők művelnek. Azóta hűségesen követem is a pályafutásukat, bár igaz, ami igaz, nem is volt valami nagyon nehéz dolgom, hiszen az elmúlt évtizedben mindössze egyetlen lemezt zúdítottak a hallgatóságra, igaz, azon legalább a clutchos Jean-Paul Gaster vendégdobolt az állandó ütős-problémákkal küzdő bandában.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 3649

blackfinger_cÚj lemezzel jelentkezik Eric Wagner Trouble-utáni életének gyengébbik csapata (a jobbik ugye a The Skull). A jó Eric a 2014-es debütáló anyag óta az egész bandát szélnek eresztette, hogy aztán ide is beszuszakoljon egy korábbi Trouble-muzsikust Chuck Robinson gitáros képében, aki azonban túl sok időt nem is töltött el a zenekarban. Helyére az a Terry Weston került, akit a bennfentesek a Penance és a Dream Death soraiból ismerhetnek, és aki Eric mellett a When Colors Fade Away másik fő dalszerzőjévé avanzsált. A zene pedig még doomosabb és szomorúbb hangulatú, mint az egyes korongon volt, helyenként simán arra gondoltam, hogy ezt akár The Skull néven is kiadhatta volna, és olykor-olykor, a lemez legenergikusabb pillanataiban (például After-now) igenis felmerült Mr. Wagner kultikus ex-bandájának neve is. Bár leginkább úgy, hogy ez a dal a Trouble-nél legfeljebb csak maxi B-oldalas lehetett volna.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 6664

mastodon2_cMiután a tavaly belengetett dupla lemezből szimpla lett, majd egy Brent Hinds-szólóalbumról szólt a fáma Cold Dark Place címmel, a Mastodon végül egy EP-vel rukkolt elő jóformán a semmiből. Igazság szerint ha valakikből, hát belőlük simán kinéztem volna, hogy minden előzetes duma ellenére mégis az Emperor Of Sand után küldenek pár hónapon belül egy újabb teljes anyagot csak úgy váratlanul, de azért a trollkodásnak is van határa. Még náluk is…

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 5661

0822ws30Biztos nem én voltam az egyetlen tisztességes Whitesnake-rajongó, aki hiányérzettel küszködött, amikor az EMI kiadó 2007-ben előállt az 1987-es lemez jubileumi újrakiadásával. Az a CD/DVD kombó sajnos semmi olyat nem tartalmazott, amire egy vérbeli fan igényt tartott volna, most, a harmincadik évfordulóra azonban alaposan kiköszörültetett a csorba. A régiségeket nagy becsben tartó és annak megfelelően kezelő Rhino kiadó ugyanis kisajtolta David Coverdale-ből azon kiadatlan anyagokat, amelyekért nemhogy érdemes, de egyenesen kötelező megvenni a kiadványt.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 8098

leprous_cAz elmúlt kábé öt évben többé-kevésbé folyamatosan hülyén éreztem magam a Leprous kapcsán, de egyértelmű, hogy perverz kis kapcsolatunk a Malinával ért a csúcsára. A norvég proggerek esetében már nagyjából a 2011-es keltezésű Bilateral óta sejthető volt, hogy komoly dolgokra hivatottak, csupán az volt a kérdés, hogy ezt az ígéretet mikor váltják majd be, illetve a legújabb időkben az, hogy beváltják-e egyáltalán, vagy szupernóvaként szétrobbannak egy olyan univerzumban, ahová a magam részéről sosem kívánkoztam. Túl a rokoni kapcsolaton, aligha véletlen, hogy az Emperort maga mögött hagyó Ihsahn annak idején éppen Einar Solberg kölyökképű kis társulatát választotta maga mellé kísérőzenekarnak – nem mellesleg én is ennek kapcsán figyeltem fel a notoddeni kvintettre. A Leprous az évek során aztán magától értetődő módon egyre inkább önjáróvá kezdett válni, és mára már kifejezetten kiköveteli annak jogát, hogy senkihez ne kelljen őket hasonlítgatni.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 5671

livingcolour_cNem kényezteti el a tábort túl gyakran új lemezekkel a Living Colour. A legutóbbi The Chair In The Doorway 2009-ben jelent meg, a Shade pedig mindössze a harmadik stúdióalbum a 21. század elején megjátszott újjáalakulás óta, vagyis mennyiségileg csak most érték be első periódusos önmagukat ezen a téren. Nem mintha ezeknek a számoknak meg a statisztikáknak különösebb jelentősége lenne egy ilyen zenekar esetében. Vernon Reidék akkor szólalnak meg, amikor van mit mondaniuk, és mivel nem jártatják feleslegesen a szájukat, így szerencsére hibázni sem nagyon tudnak. Engem mindenesetre bőven kárpótol a nyolc év várakozásért az új album, ugyanis ismét olyan erényeket csillogtat, amelyek a mai felhozatalban párjukat ritkítják.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 5531

blackcountrycommunion_cKereken öt esztendeje jelentkezett utoljára stúdiólemezzel Glenn Hughes, Joe Bonamassa, Derek Sherinian és Jason Bonham tekintélyesen startoló szupergroupja, amivel jól fel is csigázták a kitartó rajongókat, s bár jómagam is az utóbbi táborhoz tartozom, a legutóbbi Afterglow például már messze nem tűnt annyira izgalmasnak, mint mondjuk az első két kiadvány. Ugyan elsősorban Bonham miatt eleve adott, hogy a zene sokszor most is a Zep fénykorát „idézgeti" fel, ennek ellenére az elsőnek induló Collide a nyilvánvaló Zeppelin-hatások mellett kábé ugyanakkora füstös ős-Whitesnake-hangulatokat is hordoz magában, illetve talán az egykori Coverdale / Page formáció muzsikája is nagyon találó hasonlat lenne rá. Itt hallatszik igazán, hogy Glenn ki mellett is bazsevált az arany időkben, hiszen a nóta tipikus kiállásainál akár még Covi is simán állhatna a mikrofonnál.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 3265

kobraandthelotus_cBrittany „Kobra″ Paige egy szőke amazon Kanadából, aki 2008 óta egyengeti saját maga által alapított zenekara, a Kobra And The Lotus útját, és ugyan ma még nem az ő nevétől hangos a metal média, fokozatosan építkezve kezd egyre inkább bekerülni a köztudatba. Amellett, hogy Ms. Paige kétévente piacra dob valamiféle új Kobra-cuccot, a Kamelotban is háttérvokálozik olykor, illetve James LaBrie, Zakk Wylde, Udo, Joey Belladonna és Max Cavalera mellett a Metal All Stars névre keresztelt hakniformáció 2014-es turnéján is feltűnt. A brandépítés tehát zajlik, és Kobrára lehet is, hiszen az erős, markáns és különleges (ráadásul nem is szoprán) hang mellett esetében a külcsín is igencsak tetszetős. Aki látta már életben a szőkeséget színpadon, az tuti, hogy hosszú ideig nem is fogja elfelejteni. Szóval Kobra Paige és magját tekintve 2014 óta változatlan felállású kísérőzenekara kitartóan és céltudatosan menetelnek a siker felé, mely úton akár az eredetileg dupla lemeznek indult, végül azonban két részletben megjelenő Prevail lehet az egyik igazán fontos állomás.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 4583

audionerve_cAz Audionerve név elsődlegesen Hájer Gergőt, az Omega Diatribe gitárosát takarja, de mivel ezen a projektalbumon végig Andres Vincze (korábban többek között Monastery vagy Room Of The Mad Robots) énekel, szerintem őt is nyugodtan idesorolhatjuk. Előzetesen nem annyira tudtam elképzelni, milyen irányba indul majd Gergő önállóan, pláne, hogy jóelőre egyértelművé tette: az Audionerve is súlyos, zúzós muzsikában utazik majd. Kevin Talley, illetve Nick Oshiro szerepeltetése sem éppen valami ambient anyagra utalt. Nos, a végeredmény mégis abszolút indokolja a különutasságot, ez a zene ugyanis valóban más, mint az Omega Diatribe.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 10139

marilynmanson_cNem hittem volna, hogy az utóbbi időszak albumtermése – és különösen a 2015-ös The Pale Emperor után – valaha még azt mondom Marilyn Mansonra, hogy nahát, de nahát. Az előző anyaga kapcsán írt soraimat visszaolvasva pedig dupla nahát. Az öreguras polgárpukkasztó valahogy vissza tudott tekeregni az időben, s bár soha nem fog már Antichrist Superstart készíteni, legalább felvillantott egy csokornyit abbóól, miért volt ő valaha a világ egyik legjobban felépített blöffbrandje. (Igaz, szerethető blöff, hiszen kevés olyan vicces dolgot lehet látni a színtéren, mint amikor valaki véresen komolyan veszi a körítést, és hevesen tiltakozni kezd például egy magyarországi koncert ellen.) Maga a kontaktlencsék fejedelme is a múlt bugyraira utalt a Heaven Upside Down kapcsán, és nem járt messze az igazságtól. Nem minőségben, inkább érzésfoszlányokban, egy-egy érdekes ötletben nyilvánul ez meg, de ismétlem: az elmúlt albumok sápadt fénye mellett ez is valóságos atomvillanásnak tűnik.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 8567

portrait_cAmellett, hogy szép lassan eljutunk odáig, hogy minden valamirevaló filmklasszikusnak van már remake-je, előzménye, folytatása vagy újragondolása, gyakorlatilag a metalszíntéren sincs olyan alapcsapat, akikből ne lenne újabb verzió, vagy ha úgy jobban tetszik, kópia. Nyilván nagyjából mindenki tudja, kikre gondolok, ha azt mondom: van már kis-AC/DC, kis-Maiden meg kis-Metallica, hogy a tucatnyi kis-Slayerről már ne is beszéljek, de ez a tendencia természetesen nem csak az igazán népszerű, mainstream zenekarokra igaz. Engem eleve nem zavar az ilyesmi, ha pedig egy fiatal és tehetséges csapat egy évek óta tetszhalott előadó munkásságából merít, akkor végképp nem tudok rájuk haragudni, akkor sem, ha túlzottan nagy kanállal, netán az ízléstelenség határát súrolva teszik is ezt.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 6943

cradleoffilth_cA két évvel ezelőtti Hammer Of The Witches jó ideje a Cradle Of Filth legimpozánsabban sikerült albuma volt, ráadásul a banda változatlan felállásban fordult rá a folytatásra, így okkal reménykedhetett benne mindenki, hogy nem lesz nagy gond az új lemezzel. Engem első blikkre ugyanakkor kicsit megijesztettek a hétperces átlagidejű szerzemények. Nem mintha nem lettek volna mindig is hosszú témáik, de Dani Filth néha azért hajlamos beleborulni a filmzenés hangulatokba, ami általában azt eredményezi, hogy a sok teátrális megoldás közepette elvesznek maguk a dalok. Nos, a Cryptoriana: The Seductiveness Of Decay szerencsére rám cáfolt: a hosszabb számok és az ezekhez passzoló komplexebb jelleg ellenére a lemez ismét egy remek formában alkotó Cradle Of Filth képét rajzolja ki.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 5777

gretavanfleet_cMindig gyanakodva szemlélem, ha egy zenekart a következő lehetséges világszenzációként akarnak beharangozni, így aztán amikor nyár elején először olvastam hasonlókat a michigani Greta Van Fleetről valamelyik amerikai rockoldalon, természetesen csak azért sem hallgattam meg a bemutatkozó EP-t. Aztán eltelt pár hónap, a bandáról még mindig cikkeznek, a Highway Tune daluk meg az összes streaming-felületen többmilliós lejátszást produkál, szóval valami tényleg megmozdulni látszik körülöttük. Így végül én is beadtam a derekamat, és nem is bántam meg.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 6345

thehaunted_cPár évvel ezelőtt úgy tűnt, keresztet vethetünk a The Haunted további sorsára, de Patrik Jensent nem olyan fából faragták, aki csak úgy feladja. A kitartást díjaztam, viszont a két évvel ezelőtti feltámadást jelentő Exit Wounds lemezt ezzel együtt sem találtam különösebben lehengerlőnek. A kötelezőt hozták rajta, de annál többet egy fikarcnyival sem – aztán persze lehet, hogy hülyeség is tőlük olyan nagyon sokat remélni, hiszen ma már bevallottan hobbizenekarról van szó, amit mindenki a rendes állása meg az egyéb bandái mellett üzemeltet. Ráadásul ezek az arcok sem igazán fiatalok (= éhesek) már, akár tetszik, akár nem.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 5077

inthismoment_cNoha az Atlanti-óceán e partján ebből keveset vettünk észre, a tengerentúlon az utóbbi évek egyik lassan, de biztosan kiépült sikersztorija az In This Moment nevéhez köthető. A bő évtizede elstartolt csapat mára kialakított magának egy elég jellegzetes megszólalást, ami igen rendesen be is ütött odaát. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az öt évvel ezelőtti Blood nemrég aranylemez lett az Államokban, a banda pedig most már évek óta az Atlantic istállójában dolgozik, márpedig a nagykiadóknál manapság fehér hollónál is ritkábbak a metalcsapatok. A sikerben persze nyilvánvalóan az is alapvető szerepet játszik, hogy az In This Moment élén egy igen karizmatikus figura áll Maria Brink énekesnő személyében, aki tökéletesen el tudja adni a produkciót, ráadásul automatikusan megakad rajta a szem, szóval poszterarcként is tökéletesen bevált. Mindezt egyébként nem emelném ki külön, ha a csapat nem építene a kezdetektől fogva nagyban az imázsra, a vizualitásra is.