satyricon_cA Satyriconnak hatalmas múltja és tábora van – e kettő között azonban esetükben nincs valódi ok-okozati viszony. Az a zenekar, amely annak idején kiadta egy lemezbe sűrítve a skandináv black metal esszenciáját (ez volt számomra a Nemesis Divina album), újabban leginkább biztonsági játékoshoz méltó, közönségetető, a neoprimitív jelző norvég megfelelőjét tökélyre fejlesztő szerzeményekkel vetette észre magát. Kellemes meglepetésként ért ehhez képest, hogy az oslói Operaház színpadán, egy komolyabb kórus társaságában rögzített DVD-jük kimondottan méltó produkció volt legutóbb a huszonötödik életévét is betöltött legendától. „A lemezhez közeledve folyamatosan az járt a fejemben, hogy ez az album vagy valami új kezdete lesz, vagy az utolsó albumom" – hangoztatta az új anyag kapcsán a frontszatír, és a Deep Calleth Upon Deepen határozottan érezni is ezt a törekvést, remélhetőleg az előbbi konklúzióval az aktuális történet végén.

megjelenés:
2017
kiadó:
Napalm
pontszám:
 8 /10

Szerinted hány pont?
( 22 Szavazat )

Nem lett pedig alapjaiban elütő a friss munka a közvetlen elődöktől, mégis, sok megmozdulásból érezni, hogy egy lényegesen szabadabb térben, egyszersmind komolyabb összpontosítással készült. Sántíthat a dolog, nekem mégis az első perctől adta magát az analógia a legutóbbi Metallica-albummal, ami hasonlóan vesztes helyzetből jutott nálam az adott év második felének legtöbbet hallgatott anyagai közé. Nem kap el a múltba révedő, könnyes nosztalgia a dalok hallgatásakor, határozottan érezni, hogy Satyrék nem a Dark Medieval Times korszakáig kívántak visszaásni, hanem az újkori eszköztár legerősebb elemeinek kombinációjával próbáltak valami jelentőségteljeset alkotni. Amikor pedig így tesznek, akkor óhatatlanul ott lesznek a lemezen azok a dalok, amikre a nyári fesztiválok közönsége a karját lengetheti majd (halld a közhelyhegyeket felettébb szórakoztató módon halmozó To Your Brethren In The Dark és a mályvacukor-ízű alaptémával hódító The Ghost Of Rome tételeket), de nincs ezzel komolyabb gond, amíg megvan a kellő ellensúly.

Szerencsére a legutóbbi lemez Phoenixe megmaradt az egyszeri kísérlet kategóriájában, ahogy mondtam, a Satyr/Frost tengely most inkább arra gyúrt rá, amiben igazán erős. Szépen a zene szövetébe ágyazva persze hallhatók effektek, női ének és fúvósok (szaxofon!) is, de ez a munka mindezek nélkül is komplett volna. Újabb összecsengésként a Hardwired... To Self-Destructtal, sok téma itt is erősen túl van húzva, ami egy alig 43 perces műsor esetében azért nem tud olyan feltűnő lenni. Szépen, telten, meggyőző erővel szól minden (a Now, Diabolical után újra Mike Fraser felelt a keverésért), igazán bírtam volna, ha még a bőgőt is egy kicsit hangsúlyosabbra veszik, de ez nem az a banda. Így is totális sikerként könyvelem el, hogy olyan újkori kedvencekre találtam itt, mint a Dissonant vagy a Blood Cracks Open The Ground, de mindenfajta kínlódás képes vagyok a teljes lemezt végighallgatni, amire alig volt példa 2000 óta. Egyedül a Black Wings And Withering Gloom című Immortal-tribute-ot nem tudom hova tenni, de az alighanem pontosan az: tiszteletadás.

A Deep Calleth Upon Deep a maga egészséges tökösségével ismét meghozta a kedvem egy Satyricon-koncert megtekintéséhez, ahol immár Vörös Attila is ott húzza majd a talpalávalót a vezér társaságában. Satyr az agytumor-műtétjét követően valóban újratervezte kicsit a gépezetet, eltakarította az oda nem illő alkatrészeket, a változást pedig egy (szerintem inkább hatásos, mint csúnya) lemezborítóval is első pillantásra érzékeltetni tudja. Nyolcasnál jobb pontszámot pontosan azért nem kap, amiért a Hetfield-művek legutóbbi terméke sem kapott (plusz nem is érzem különösebben indokoltnak), de a magam részéről azt kívánom, mindig csak ennyire legyek gondban az aktuális produkciójukkal.

Hozzászólások

0
Koroknai Balázs
8 years ago
Idézet - violaviking:
T. Szerző!
A Black Wings And Withering Gloom c. szám melyik Immortal kiadványon jelent meg?

természetesen nem szó szerint értendő a dolog. ahogy írtam is: tiszteletadás.
Like Like Idézet
0
violaviking
8 years ago
T. Szerző!
A Black Wings And Withering Gloom c. szám melyik Immortal kiadványon jelent meg?
Like Like Idézet
2
drughi
8 years ago
Idézet - NOLA:

Frost dobolását pedig mindig nagy orom hallgatni, itt is kurvajó témákat ut a dalok alá.
A borítót nem mondanám csúnyának, inkább úgy fogalmaznák, mint a nem nagyon esztétikus holgyekrol,...érdekes :-)

Frost iszonyat dolgokat üt. És kivételesen nem a sebességével aláz, pl a Blood cracks open the groundban amit leművel... A borító nekem kifejezetten begyere, ez sem szokványos.
Like Like Idézet
2
NOLA
8 years ago
Az a baj, hogy úgy mint a tobbi vezeto bandánál, mindenki azt várja, hogy írjanak egy újabb klasszikust. Pedig hát, Ok már megírtak a sajat klasszikusaikat..., minimálisan kettot :-)
Szóval nekem teljesen fasza, ha kiadnak egy albumot amin "csak" jó dalok vannak, és nem akarják újra feltalálni a spanyolviaszt.
Szerintem ez egy nagyon is eros album, csak tobb idot kell neki adni. A hangzást is szokni kell, mert úgy ahogy az elottem szóló/író megemlítette, kicsit "vissza van fogva". Már az ezelotti album is ezzel az "analóg" hangzással lett kiadva, ami nekem nagyon is bejon..., sokkal "elobb/lélegzobb" a lemez.
Frost dobolását pedig mindig nagy orom hallgatni, itt is kurvajó témákat ut a dalok alá.
A borítót nem mondanám csúnyának, inkább úgy fogalmaznák, mint a nem nagyon esztétikus holgyekrol,...érdekes :-)
Like Like Idézet
4
drughi
8 years ago
Szerintem nagyon jó és érdekes lemez, a szó jó értelmében. Furcsán kevert dobsound (iszonyat kevés lábdob és cin), a gitárok is csak elpötyögnek, nagyon visszavan fogva az egész, "nyugis" a sound és szerintem direkt ez votl a cél hogy ne másszon az arcodba - szóval semmiképpen sem erőteljes ahogy a cikkben van, az egy dolog amivel nem értek egyet. :) Sok az érdekes adalék, a Ghost of Rome-s ének, szaxi, stb. Nekem nagyon bejött a Volcano, a Diabolical meg ez az új is, imádom ezt a minimált ahogy tolják és mégis mindhárom tök más lemez, hogy a Nemesis Divina vonalról már ne is beszéljünk. Nekem iszonyú szimpatikus minden útkeresésük, nagyjából mindig jóhoz nyúltak (még ha az újabbak közül sikerült összehozni 1-2 kevésbé erőset is), szóval szerintem totál zsákutca leírni olyat hogy meghalt a Satyricon, stb. Ahogy a hsz elején is mondtam ez egy nagyon érdekes lemez (talán ennyire technikás megoldások még nem voltak náluk amiket most időnként megvillantanak), egyedi hangulattal. Odakell figyelni rá, belemélyedni, hagyni hogy beszippantson a hangulata. Nem hallgatóbarát cucc vagy egy biztonsági játék és ez rohadtul szimpatikus.
Like Like Idézet
5
SiriKeeton
8 years ago
Ez teljesen jó album lett, mondjuk én nem nagyon ismertem korábban a Satyricont, csak a Now, Diabolicalt, meg a The Age of Nerot, utóbbi annyira nem tetszett, előbbit viszont sokat hallgatom még mostanában is. Egyébként letöltöttem a diszkó többi részét is, és a korai dolgaik is nagyon jók, ami azt illeti, jobbak a Now, Diabolicalnél. Úgyhogy jó, hogy kiadták ezt a lemezt, különben a régi dolgaikat se hallgattam volna meg sose.
Like Like Idézet
2
Szálasihónaljszőre
8 years ago
Én most letoltam az egész albumot a háttérben Spotifyon és egész hallgatható darab, de semmivel sem karakteresebb, mint ugyanahhoz a tevékenységhez betenni valami meditációs válogatást, ami egy magát black metal zenekarként kezelő csapattól háááát, nem tudom.
Sokkal ellentétben én nem hiszek a black metal a szarul szóló zenét jelenti felfogásban, de azért abban sem vagyok biztos, hogy egy Satyricon lemeznek úgy kell elmennie mellettem, mintha nem is lett volna. Szerintem atom felesleges volt kiadni ezt a korongot, a színtér nem lenne szegényebb nélküle...
Like Like Idézet
2
19EmpEroR75
8 years ago
A "Rebel Extravaganza"-val annyira elmentek a falig minden téren (és valljuk be, ott is volt éles váltás a "Nemesis Divina"-hoz képest), hogy onnan már nem volt hova fordulni sem keménység, sem extremitás terén.
Viszont az nekem nem elég, hogy szellős, langymeleg gitártémákra (amik tulajdonképpen a régiek kiherélt utánzatai, számarányban 1-1 dalon belül is radikálisan lecsökkentve azokat) Satyr rákárog, mert attól még nekem baromi kommersz az egész. Mert még ha az atmoszféra elvinné a hátán az egészet, még rendben lenne. Tulajdonképpen ez a problémám a "Now, Diabolical" óta. Az önismétlés egy dolog (az a végtelenségig nem mehet, mint addig, hogy 4 lemezen keresztül meg tudtak újulni). Az ötlettelenség az, ami zavar. Főleg egy olyan alapzenekar esetében, mint a Satyricon (és ez nem a true vs. nem true vita, legalábbis részemről nem).
Mondom, ha Satyr így dönt, el kell fogadni. Az, hogy ezzel én meg nem tudok lépést tartani, az meg egy másik dolog.
(és ez megint csak egy szubjektív vélemény volt, nem kell háborogni. Ha neked/bárkinek bejön, oké)
Like Like Idézet
3
Lali
8 years ago
Idézet - torta:
Idézet - Lali:
Idézet - torta:
Felejtsuk mar el ezt a baromsagot, hogy attol atmoszferikus valami, hogy 6-8 percig ismetelgetnek ketto unalmas riffet. A now, diabolicaltol mostanaig irtak EGY albumnyi valoban jo dalt meg meg egy albumnyi olyat, amitol legalabb akkor nem alszik el az ember, ha aktivan odafigyel ra.


Meg mindig jobb arany, mint a mai metalzenekarok 90 szazalekanal.


Az am az erv, hogy meg mindig jobbak a naluk rosszabb zenekaroknal. Raadasul egy uj zkar debutje legalabb nem a harommal azelotti fenymasolata.


Az jobb erv, hogy szerinted egy albumnyi jo dalt irtak a Now, Diabolical ota? Izlesrol nem lehet ervelni, nekem peldaul az utolso lemez is tetszett. Ez erv?
Like Like Idézet
0
torta
8 years ago
Idézet - Lali:
Idézet - torta:
Felejtsuk mar el ezt a baromsagot, hogy attol atmoszferikus valami, hogy 6-8 percig ismetelgetnek ketto unalmas riffet. A now, diabolicaltol mostanaig irtak EGY albumnyi valoban jo dalt meg meg egy albumnyi olyat, amitol legalabb akkor nem alszik el az ember, ha aktivan odafigyel ra.


Meg mindig jobb arany, mint a mai metalzenekarok 90 szazalekanal.


Az am az erv, hogy meg mindig jobbak a naluk rosszabb zenekaroknal. Raadasul egy uj zkar debutje legalabb nem a harommal azelotti fenymasolata.
Like Like Idézet

Szóljon hozzá!

Küldés (Ctrl+Enter)