Remek dolog borítékolhatóan nagyszerű élménnyel kezdeni az évet, egy Leprous-koncert pedig pont ilyen. Ez a banda egy pillanatra sem vált statikussá az elmúlt években, a 2017-es Malinával ráadásul egy olyan útra fordultak rá, amelyen már én is a rajongójukként tartok velük minden lehetséges alkalommal. Óriási dalok, ezekhez felnőtt színpadi teljesítmény, vitán felül a notoddeni ötöké az egyik legerősebb élő produkció ma a progresszív porondon. Szerencsére Budapestre rendszeresen visszajárnak, és bár a másfél éve megjelent, nálam hatalmasat szólt Melodies Of Atonement turnéjának első köréből kimaradtunk, utóbb mi is megkaptuk a magunkét. Az a bizonyos léc megint nagyon magasra került ezen a tökély-közeli januári estén.

Szinte napra pontosan tíz évvel ezelőtt láttam utoljára élőben az István, a királyt. Akkor az ősgárda szereplői közül Varga Miklós, Deák Bill Gyula és Nagy Feró is ott volt a színpadon, ahogy Szörényi Levente is, az előadás pedig hatalmas élményt jelentett számomra. A beszámolóban anno le is írtam, nem látom értelmét egy olyan Istvánnak, amelyben az eredeti hangok közül senki sem vesz részt. Ma, egy évtizeddel később pedig ideje revideálnom ezt az álláspontot. Mivel a fentebb említett triászból a legfiatalabb Varga Miklós is a 70-hez közelít, Feró meg a napokban töltötte a 80-at, nyilván senki nem lepődött meg azon a szereposztás láttán, hogy helyükre is új hangok érkeztek. Ahogy viszont tíz éve, úgy most, a Székely Kriszta rendezésében megszületett produkcióhoz is igyekeztek olyan hangokat castingolni, akik a legközelebb hozhatják a hallgatót az eredeti élményhez, illetve a klasszikus lemezanyaghoz.

sabaton_5Ahogy azt már az új lemez kapcsán is elmondtam, már jó ideje nem törtem magamat azért, hogy a Sabatont önálló turnén nézzem meg – tizenkét év alatt csak egyszer volt erre példa, akkor is az csak Apocalyptica hathatós közreműködése miatt, még 2020 telén. (Azt viszont a fene se gondolta volna akkor, hogy utána több mint két évig csak a Jon Lord emlékére szervezett győri koncert lesz az egyetlen könnyűzenei élményem...) A miértjét is leírtam ott: a 2010-es évek elején már rég kicsi volt nekik a PeCsa – de a Papp Laci meg akkor még túl nagy, hét évvel későbbre viszont ott is kinőtték a keresztbe fordított változatot. A fesztiválokon viszont mindig kellemes szórakozást tudtak jelenteni, ez pedig nagyon igaz volt a 2017-es Masters Of Rockra, amikor szimfonikus zenekarral léptek fel, és a hangszerelést Christofer Johnsson végezte. Ennek az emléke (amit sajnos azóta sem tud támogatni semmilyen minőségi felvétel) elég jó volt ahhoz, hogy amikor egy évvel a turné előtt azzal hirdették meg, hogy ott egy Legendary Orchestra is a program része lesz, ugyanúgy már az első napon, gondolkodás nélkül lecsaptam egy jegyre, mint a Scorpions hannoveri koncertjénél.

A Lédeczy Lambert által gründolt Hircus Nocturnus fesztivál idei kiadása dupla kuriózumértékkel bírt az Ahriman és a Gire miatt. Mindkét formáció a lét-nemlét peremén egyensúlyoz, szerencsére még a léten innen, ezúttal ráadásul „hazai″ környezetbe szólt a meghívó. A JATE Klub jó házigazdának bizonyult, a zenekarok pedig a legjobb formájukat hozták ezen az egyszerre ünnepi, másrészt nagyon is felszabadult hangulatú estén. Mindezért pedig még egy hozzám hasonló, kényelemhez szokott fővárosinak is megérte több száz kilométert utazni.

Mindössze két éve, hogy Kiko Loureiro családi problémák miatt kikerült a Megadethből, de úgy tűnik, nem nagyon tud megülni a hátsóján. Theory Of Mind címmel már tavaly kijött ugyanis egy szólóalbuma, karácsony előtt pár héttel meg éppen Európában klubozgat, maroknyi közönségeknek. És ez még akkor is tiszteletet parancsoló elkötelezettségről vall, ha a gitáros már egy ideje Finnországban él, tehát legalább nem Brazíliából kellett átrepülnie azért a maréknyi apróért, amit az ilyen fellépésekkel keres.