Harmincöt éves szabadságvesztésre ítélte az illetékes bíróság Ian Watkinst, a Lostprophets volt énekesét az elkövetett pedofil bűncselekmények miatt. Watkins két bűntársa, a két anya, aki saját gyermekét bocsátotta a frontember rendelkezésére különböző szexuális visszaélések céljából, tizenhét, illetve tizennégy évet kapott.
A várakozásoknak megfelelően igen súlyos büntetést kapott Ian Watkins, a feloszlott Lostprophets volt énekese: a 36 éves frontembert huszonkilenc év szabadságvesztésre ítélte az illetékes cardiffi bíróság azokért a pedofil bűncselekményekért, amelyek elkövetését rábizonyízották. A bíró további hat évnyi kiterjesztést is rátolt az énekesre, így Watkins összesen harmincöt évet tölt majd a rács mögött. Először a büntetés kétharmadának letöltése, azaz több mint huszonhárom év után vizsgálható majd meg egyáltalán annak lehetősége is, hogy feltételesen szabadlábra bocsátható-e.
Az indoklásban a bíró kifejtette: az eljárás során a megbánás teljes hiányát mutató Watkins olyan cselekedeteket követett el, amelyek minden jóérzésű embert elborzasztanak, felháborítanak, illetve undort és dühöt váltanak ki az egészséges társadalomból. Meglátása szerint az énekes súlyos veszélyt jelent a kisgyerekekre és a fiatal lányokra, ezzel indokolta az igen hosszú büntetési időtartamot, és „szexuális ragadozóként", rafinált manipulátorként jellemezte Watkinst, aki tárgyként tekintett minden áldozatára, illetve azokra, akiket kihasznált. E kategóriába esett az a két egykori rajongója is, akik saját gyermekeiket szolgáltatták ki perverz játékainak, és maguk is részt vettek ezekben: ők tizenhét, illetve tizennégy évet töltenek majd rács mögött.
Az egész tárgyalás során szenvtelenül, érzelemmentesen viselkedő Watkins erős rázkódással, remegéssel fogadta az ítéletet, a tárgyalóterem közönségéből pedig többen is zajos tetszésnyilvánítással reagáltak, miután elhangzott a verdikt.
További részletek később.
Hozzászólások
Még annyit a végére, hogy olvass, csak szórakozásból. Megéri. Kell a kikapcsolódás és a szellemi táplálék. És próbálj meg kicsit elnézőbb lenni a művészekkel. Ők mélyen magukba nyúlnak, hogy adjanak a világnak valamit, és ehhez hihetetlen őszinteség, merészség kell, és nem sok választja ezt el az őrülettől, és nem egyszerű egy ilyen belső túra, rendkívül leterhelő. Te védett vagy a falad mögött, könnyen szólsz le másokat, de nekik, ahhoz, hogy alkossanak valami nagyot "meztelennek" kell lenniük, és egy darabot kiadni a világnak magukból, a lelkükből. Ha valaki az ő művüket szólja le, akkor azt bántja, amit a lehető legnagyobb erőfeszítéssel hoztak létre. Nem kis lelki nyomás ez, nem csoda, hogy valahogy kompenzálnak, és sokan élvezeti szerekhez nyúlnak (a homoszexualitást én nem veszem ide, mert mint mondottam, az nem választás eredménye). Ez nem jelenti azt, hogy ez jó dolog, azt sem, hogy elfogadhatóbb, mint ha más tesz így, csak érthető. Ez olyan, mint hogy az orvosok közül is sokan alkoholisták, mert így reagálják le a munkával járó hatalmas stresszt. Az, hogy orvosként dolgoznak, és nagy a nyomás rajtuk, nem menti fel őket az alól, hogy gyarlók és hogy nem jó utat választottak a stresszoldásra. Egy alkoholista orvos fejét sem fogom megsimogatni és megdicsérni, hogy milyen remek életutat választott, és egy drogos művész életét sem tartom követendő példának, még akkor sem, ha szeretem a műveiket. Ebből látszik, hogy mennyire áll az érved, hogy a művészek életét pozitív példának tartanák a fiatalok: senki nem lesz alkoholista azért, mert Adyt szereti, senki nem lesz öngyilkos, mert Wass Albert rajongó, vagy meleg, mert Rimbaud versei tetszenek neki.
Továbbá: ismét nem a szavak kiforgatásával érvelsz. Én azt mondtam Verlaine-t többen olvasták, mint Tolkient, nem azt, hogy nagyobb hatású azáltal, hogy hamarabb született. De ha ott nem is jön ki a nagyobb különbség, mondjuk Vergiliust, vagy a sokat szidott Sapphót véve már látványosabb lesz a különbség.
A művészet aktuális hatásairól: ismétlem magam: nem most kezdődött a történelem. A tiéd most kezdődött, de előtted volt már pár milliárd ember, aki élt, akinek voltak hatásai, akik közül sokan olvastak. Az, hogy a jelenkorban valaki nagyon olvasott, az nem jelenti azt, hogy attól a múltban levők a tűzre vethetők. Az, hogy milyen gazdasági hatása van egy műnek...itt művészetről beszélünk, nem közgazdaságról.
Nem feltétele a mai írók befogadásának az elődök ismerete, az tény, de az iskolában valami általános műveltséget szeretnének adni az ifjaknak, és annak része az, hogy ismerd a világirodalom nagyjait, hogy aztán ne mondd Villonra, hogy focista, vagy ne zavarodj össze, ha a Himnuszt kell elszavalni, és ne legyen ismeretlen számodra Ady vagy József Attila. Az, hogy ejtenek szót az életrajzról, az egy dolog, egy klasszikus verselemzéshez ez szükséges, aminek az ismerete meg úgyszint szükséges, mert egy minta nem árt. Magához a vers befogadásához nem feltétlenül szükséges az, hogy ismerd az alkotó életét. Engem nem érdekel például, hogy "mire gondolhatott a költő". A költő gondolt, amit gondolt, engem az érdekel, hogy én mit gondolok a vers olvasása közben és után.
A barlangrajzok rendkívül jó példa, köszönöm. Róluk elég annyi, hogy nem véletlenül tanítják azokat először művészettörténet órán.
A többihez: a stílus lehet fegyver, de minősít is.
Az, hogy az irodalmat mennyire tartják a diákok unalomnak, az is változó. Én nagyon szerettem, mert nálunk arról szólt, hogy közösen értelmeztük a verseket, mindenki bedobta az ötleteit, és nem a tankönyvi szöveg magolásáról szólt. A probléma gyökere egyébként itt lehet, meg ott, hogy a mai ifjúság kevesebbet olvas, ott van instant izgalomnak a tv, számítógép, stb. Egy akciójátékhoz képest pl a Mester és Margarita túl lassú, egy Harry Potter rajongónak az Egri csillagok vontatott és nem elég "fűszeres". (Egyébként nincs bajom a Harry Potterekkel, olvastam őket, szórakoztatóak, csak az nem igaz róluk, hogy az általános olvasási kedvet növelik: csak a Harry Potter olvasásának kedvét növelik, szóval szerintem ezért nem kellenek az irodalomórára.)
Lovecraftről annyit, hogy én is nagyon szeretem, mindent olvastam tőle, ami valaha is megjelent, de technikailag messze elmarad Poe-tól, a fickó nem tud hiteles párbeszédet írni (ez egyébként teljesen logikus, rendkívül zárkózott életet élt).
Ezen a ponton viszont kénytelen vagyok meglengetni a fehér zászlót, nem látom, hogy értelme lenne folytatni ezt a vitát. Végszónak részemről annyi, hogy íróként és irodalombarátként egyaránt képtelen vagyok azonosulni az álláspontoddal - ugyanakkor annak örülök, hogy látszólag szeretsz olvasni, és kívánom, hogy a jövőben még több, számodra is elfogadható szerzővel és művel is megismerkedj.
Nem úgy értettem, hanem úgy, hogy ezen alkotók magánélete jó esetben nem befolyásolja a műveik megítélését azon a módon, ahogy Silverblade-ét. Én magam is sok életrajzot olvasok, ezek is olyanok, mintha maguk is regények lennének.
Ez kb olyan hogy:
Attól még hogy valakit pl. egy csótány inspirál egy horror novella megírására még a csótány (ami inspirálta, ami hatott az íróra) nem nagyobb és nem is előrébb való, novellát megíró alkotónál.
Az olvasók többségét meg egyáltalán nem érdekli hogy ki hatott az íróra meg ki nem...."
Nos, ez már valami :) Lássuk a következőt:
"Pontositok. Az olvasok tobbseget meg egyaltalan nem erdekli, hogy mit csinal az iro a maganeleteben."
Akkor én a kevesekhez tartozom. George Sand, Ady, a francia "deviáns buzik", van Gogh, Tolkien, Radnóti mind mind magánéletükben is izgalmas emberek.
DEVIÁNS
NULLA
TOPRONGY
RETARDÁLT
HULLADÉK
Sok az indulat, sok a gyűlület, kevés az emberség.
Nincs értelme ezen vitatkozni többet, teljesen más alapokról szemléljük nem csak az irodalmat, hanem magát az életet is.
És végül de nem utolsó sorban:
Megjegyzem, - magyar költészet - Adynak is van több száz év lemaradása van pl Balassival szemben, legjobb tudomásom szerint mégsem állítja senki Balassiról - vagy az Ady előtt élő magyar költők túlnyomó többségéről - hogy nagyobb / tehetségesebb költő volt mint Ady, vagy hogy nagyobb hatása lett volna, mint Adynak.
Ha a hatás attól függ, ki mennyivel élt előbb, az régen rossz, sőt akkor ilyen alapon a legnagyobb hatást az irodalom terén az emberiségre az i.e sokezerben élt emberi agyvelőt zabáló, barlangrajzokat készítő sámán tette, mert végülis - elméletileg -tőle indult minden, és értelemszerűen ezek szerint ahhoz hogy mindent megértsünk, befogadjunk, először a barlangrajzokat kellene megérteni, illetve barlangrajzokat kellene megtanulnuk készíteni, és csak utána jöhetne a többi ennek a vállára épülő dolog.
Talán érdemes lenne megfordítani a folyamatot - mert azt is lehet- pl. először a kommersz Tolkient tanítani majd utána - már az egyetemen persze - visszafelé az alapokhoz, vagy más szempontok szerint, pl. először ami olvasható, fogyasztható és utána a mélyvíz. (Függetlenül attól hogy ki volt előbb meg ki kire hatott.)
Tolkiennek vagy Asimovéknak lehet hogy van pár száz év lemaradása, de mind Tolkienre (tágabb értelemben a fantasy-ra) mind a scifire igaz, hogy azon felűl hogy a művészetekre hatottak (festmények, képregények, filmek, zene ec.ec.), a gazdaságra is nagy hatással voltak, teljes iparágak épültek (pl. játékipar és vonzatai) ami folyamatosan termeli a pénzt, pörgeti a gazdaságot, ami a költők/írók túlnyomó többségéről nem mondható el. Asimovék még a tudományokra is hatottak. Ergo globálisan - véleményem szerint - függetlenül attól, hogy később éltek, globálisan a jelenlegi társadalomra, a jelen korban élő emberekre nagyobb hatással vannak az általam felsoroltak, mint Verlaine & Rimbaud vagy mondjuk Tristan Tzara és a dadaizmus (csakhogy egy újabb kötelezően okított dolgot hozzak fel). Ha az inspirációt vesszük akkor is. (Lásd pl RPG-k.) Az hogy ki volt irodalmibb, a történet szempontjából nem akkora jelentőségű.(Nem az volt a kérdés hogy ki a tehetségesebb vagy a "magas" irodalmat kedvelő szűk olvasói réteg kitől dob egy hátast.)
Folyt köv.
A stílus fegyver.
Egyébiránt nem akarok megbántani senkit, de Nornagest-el értek egyet, azokat a költőket / írókat akik emberként nullák voltak, nem tudom tisztelni. (És nem is kötelező tisztelnem vagy értékesnek tartanom őket, annak ellenére sem hogy én nem irodalom szakos voltam így rel. meg lehet vádolni hogy "nem értek hozzá", vagy akkor sem ha mások szerint ezzel korlátokat állítok magam elé.) Akkor lennék illetlen ha azokat is minősiteném, akik az általam nem tisztelt szerzőket szeretik, vagy tisztelik, de ezt nem teszem, mert szabad választás van, és mindenkinek szíve joga eldönteni hogy kit kedvel meg kit nem.(Kivétel persze ha van itt mondjuk néhány Ian Wattkins rajongó...)
Valamint: Tolkient nem szeretem, de tisztelem és jó példának tartom. (Remélem ezzel feloldottam a vélt ellentmondást.) Wass Albertet nem én hoztam fel példának. Napoleon Hill nem a példaképem. UImberto Eco-tól a Rózsa nevét olvastam valamint A tegnap szigetét és mindkettőt zseniálisnak tartom. Olvastam Poe-t és Lovecraftot is és Lovecraft klasszisokkal jobb. Mivel időből van a legkevesebb, ezért manapság már nem olvasok olyan könyveket, amelyeknek a célja pusztán csak a szórakozás/szórakoztatás és egyébként semmi hasznosítható tudással nem bír.
Az alapok, az elődök stb ismerete nem előfeltétele annak, hogy valaki pl. Tolkient, vagy Eco-t vagy bárkit olvashasson vagy értsen. Úgy gondolom, hogy ezeknek az "alapoknak" a megismerésére túl nagy energiákat fordítanak (teljesen feleslegesen). Ráadásul mivel ezeknek a költőknek íróknak az életrajzát is bevasalják, az oktatás során, így a művészetükkel együtt a devianciájukat (a devianciát) is reklámozzák. Arról nem is beszélve, amit anno lentebb az egyik kolléga írt, hogy "unalom terápiában" részesítik a fiatalokat. (Úgy gondolom valami gikszer csak lehet a rendszerben ha az irodalmat a többség - már jó ideje - csak nyűgnek tartja és folyamatosan csökken a könyvolvasási kedv.) Folyt köv.