0122amyjoshGyermeket vár Amy Lee. Az Evanescence 32 éves énekesnője egyelőre ennél bővebbet nem árult el, de ebből már kikövetkeztethető: a kiadójával súlyos pereskedésbe bonyolódott zenekartól nem várható különösebb aktivitás a következő időszakban.

0122panteraMárcius 25-én, vagyis három nappal kiadásának huszadik évfordulója után jelenik meg a Pantera Far Beyond Driven lemezének jubileumi újrakiadása. Az eredeti anyaghoz természetesen bónuszdiszk is tartozik, rajta a zenekar teljes 1994-es doningtoni fellépésének felvételével.

0122fjFebruár 14-én jelenik meg a Flotsam And Jetsam kultikus második, No Place For Disgrace című 1988-as nagylemezének 2014-es verziója. Az arizonai thrasherek teljesen újravették az anyagot, amelyről egy dal máris meghallgatható a rebootolt formában.

0122petrovNem véletlenül tolták tavaly októberről idén tavaszra az Entombed új albumának megjelenését, ugyanis amit már akkor is gyanítottunk, mára bizonyossággá vált: a legendás svéd death/groove horda megkettőződött, és a hónapokkal ezelőtt belengetett Back To The Front lemez végül nem is Entombed, hanem Entombed A.D. néven jön ki.

The Burden Of Being Wonderful címmel megérkezett a második klipdal a Steel Panther All You Can Eat című hármas albumáról. A lemez április 1-jén kerül a boltokba.

0121slashFebruár elejétől stúdiózik Slash, pontosabban a Slash feat. Myles Kennedy And The Conspirators. A 2012-es, óriási sikerű Apocalyptic Love folytatásának producere ismét Michael „Elvis” Baskette lesz, és még mindenképpen megjelenik idén.

0121zakkMagyarázkodni kényszerült Zakk Wylde, aki egy régebben készült, de már januárban nyilvánosságra hozott interjúban azt találta mondani, hogy a Ronnie James Dio-féle Black Sabbath igazából nem volt Black Sabbath. A gitáros ugyanakkor megismételte kijelentését.

Alighanem az év amerikai turnéja címre is esélyes lesz az a körút, amely május 9-én indul Denverben, és a főzenekar Slayer mellett a Suicidal Tendencies, illetve az Exodus vesz részt rajta.

0121duceNoha eleinte békésnek és kiegyensúlyozottnak tűnt a tavaly februári szakítás, végül csúnya pert akasztott egykori társai nyakába Adam Duce, a Machine Head volt basszusgitárosa. A basszer azt állítja, Joey Huston menedzser és Robb Flynn énekes/gitáros teljesen átvette az üzleti irányítást a csapatban, és ezáltal ő is komoly összegektől esett el, amelyek amúgy jártak volna neki.

0630hauntedMegérkezett a régi-új felállású The Haunted első életjele egy új single formájában. Az Eye Of The Storm címadó dala máris meghallgatható.

Alig pár napja számoltunk be róla, hogy indul az Amon Amarth aktuális idei turnéja Észak-Amerikában, tavasztól pedig Európában koncerteznek. Most kiderült, hogy utóbbi körbe egy magyar koncert is belefért, amely május 2-án lesz Budapesten, a Barba Negrában.

0120anthraxFrank Bello és Scott Ian szerint is thrashesebb lesz a készülő új Anthrax lemez, mint a legutóbbi. A zenekar magához képest roppant gyorsan halad, és amennyiben minden a tervek szerint folyik tovább, már áprilistól stúdiózhatnak.

0120ozzyjakeNem zörög a haraszt – gondolhatja az ember, ha friss interjúkat olvas Jake E. Lee-vel, aki mostanában ugyan Red Dragon Cartel nevű új csapata kapcsán nyilatkozgat mindenfelé, ám nem először vetődik fel annak gondolata, hogy visszatérne-e Ozzy Osbourne mellé. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy évekkel ezelőtt Sharon Osbourne Jake bevallása szerint is vissza akarta hívni, kijelenthetjük: ennél nagyobb csodákat is láttunk már…

0120adlerNoha Steven Adler tavalyi elvonója óta nem igazán lehetett hallani nagy csinnadrattával és egy Back From The Dead című remek albummal bemutatkozott zenekaráról, az énekes Jacob Bunton szerint az Adlernek nincs vége.

0120rfKülönleges jótékonysági koncertet tartottak múlt pénteken, január 17-én Oaklandben Robb Flynn és Craig Locicero szervezésében. Az összegyűlt illusztris zenészek Black Sabbath dalokat játszottak egy barát megsegítése céljából.

Február 3-ától elvonókúrára megy Al Jourgensen, a Ministry frontembere. A köztudottan roppant egészséges életet élő Jourgensennek ezúttal alkoholproblémáitól kell majd megszabadulnia szakemberek segítségével.

0119fergieElhunyt Dennis „Fergie” Frederiksen, a Toto egykori énekese. A jónevű AOR frontember négy éve küzdött a rákkal, májusban ünnepelte volna 63. születésnapját.

0422aabElkészült az Amon Amarth új videója a Father Of The Wolf című dalra. A zenekar jövő héttől az Egyesült Államokban mutatja be óriási sikerű tavalyi nagylemezét, a Deceiver Of The Godsot.

A lemezkiadás halála és az illegális letöltések helyzete örök, kimeríthetetlen téma, amelyről már mindenki elmondott mindent, amit csak akart, sokan azonban még ma sem értik, miért zavarja ez a zenészeket. Gene Simmons, a KISS basszere elárulta: őt például távolról sem azért, mert neki személyesen rosszabb lett volna az életszínvonala a fájlcserélősdi miatt.

0813tmTom Morello mostanában leginkább Bruce Springsteen oldalán gitározik, ám állítása szerint a Főnökkel lefolytatott turnéi pont, hogy arra inspirálták: játsszon keményebben, súlyosabban önálló projektjeiben. Ennek megfelelően még idén várható a gitáros korábban már belengetett rockos, metalos szólóalbumának megjelenése.

0509metallicaA One-t, pontosabban annak egy speciális változatát játssza majd a Metallica az idei Grammy-díjátadón január 26-án, a Los Angeles-i Staples Centerben. A fellépés különlegességét az adja majd, hogy a zenekar Lang Langgel, a neves kínai zongoristával közösen lép színpadra.

0624lemmyFebruár 13-án, Glasgow-ban elvileg megkezdődik a Motörhead őszről elhalasztott európai turnéja, de a csapat menedzserének egy aktuális nyilatkozata szerint Lemmy állapota még mindig nem lehet valami fényes. Todd Singerman szavaiból az is kitűnik: a 68 éves frontember olyannyira azért nem hagyott fel káros szenvedélyeivel, mint amennyire állítja...

Semmiféle dráma nem húzódott meg Nick Catanese Black Label Societyből történt távozása mögött – árulta el egy friss interjúban Zakk Wylde. Catanese decemberben, hosszú évek közös munkája után dobbantott Zakk mellől.

0118jadJó néhány éves szünetre vonul a Jane’s Addiction. Az ok ezúttal nem a banda híres személyi feszültségeiben keresendő, hanem időhiányban: Perry Farrell énekes jelenleg egy sajátos musicalen dolgozik, így egyszerűen nem fér bele a menetrendjébe a zenekar.

0118exploitedViszonylag rég lehetett hallani minden punkbandák legpunkabbjáról, a The Exploitedről, most azonban jó hírekkel szolgálhatunk: Wattie-ék leszerződtek a Nuclear Blasthez, és még 2014 folyamán új albummal jelentkeznek.

1202ektomorfbFace Your Fear címmel meghallgatható egy új dal az Ektomorf január végén érkező új anyagáról, a Retributionről. A lemezt az AFM gondozza, és Cristian Machado, az Ill Nino frontembere is vendégszerepel rajta.

Már nagyban próbál újkorszakos első európai turnéjára a Riot tulajdonképpeni utódzenekara, a Riot V. A zenekar felállása immáron teljes: két gitárral nyomulnak majd, vagyis új ember érkezett Mark Reale posztjára – de szigorúan nem azért, hogy pótolja a pótolhatatlant.