Távozik a Mercyful Fate soraiból Joey Vera basszusgitáros. A zenekar koncertjein az utóbbi időben egyébként is Becky Baldwin zenélt.

Január 19-én új lemezzel jelentkezik a Saxon. A Hell, Fire And Damnationről máris meghallgatható a második előzetes dal.

Február 23-án jelenik meg Fall címmel a Borknagar tizenkettedik stúdióalbuma. A Nordic Anthem című dal máris meghallgatható a lemezről.

Február 16-án karrierje első válogatásával jelentkezik a svéd Crazy Lixx. A csapat most újabb dalt tett közzé a kollekcióról a most már megszokottnak tekinthető, úgynevezett UST klip kíséretében.

Új zenekarral tér vissza Wade Black, a Crimson Glory és a Leatherwolf volt énekese. Az Astronomica első albuma március 8-án lát napvilágot.

Új feldolgozásdallal jelentkezett Till Lindemann. A Rammstein frontembere ezúttal a spanyol Héroes del Silencio 1990-es számát dolgozta fel.

Harmadik lemezével jelentkezik március 8-án a The End Machine. A The Quantum Phase-en új frontember mutatkozik be.

Február 23-án jelenik meg Philip Sayce új albuma. A The Wolves Are Comingról már három dal is meghallgatható.

Önálló projektet indított útnak Trym Torson, az Emperor dobosa. A Trymrtől most a második dal is meghallgatható.

The Grace Of A Dragonfly címmel jelenik meg február 23-án a Lionheart új lemeze. A zenekarban Dennis Strattont, az Iron Maiden volt gitárosát is ott találjuk.

Új szupergroup formálódott a Sons Of Apollo romjain: Derek Sherinian és Ron „Bumblefoot" Thal a Whom Gods Destroyban folytatja tovább, bevallottan előző közös csapatuk nyomdokain. Az első dal máris meghallgatható tőlük.

Február 16-án jelenik meg a Ripple Music gondozásában a The Obsessed új nagylemeze. Az albumról most meghallgatható a harmadik előzetes szám is.

Hamarosan új lemezzel jelentkezik a Leaves’ Eyes, amelyről most a második számot is közzétették. Az aktuális turnén a csapat ismét eljut Budapestre, méghozzá a Northtale és a Catalyst Crime társaságában.

Február 23-án jelenik meg a Darkest Hour új lemeze. Az album címe Perpetual | Terminal lesz.

Stand United címmel jelenik meg március 1-jén a Firewind új nagylemeze. Az albumról máris bemutatták a harmadik előzetes dalt.

Elválnak a Pokolgép és Tóth Attila énekes útjai. A zenekar máris keresi az új frontembert.

Új dallal jelentkezett az Amaranthe. A február 23-án érkező Catalyst album egyben az új énekes, Mikael Sehlin bemutatkozásaként is szolgál.

A Cooking Vinylnél jelenteti meg áprilisban új lemezét a Gun, amelyről most friss dalt tettek közzé. A Hombres már a skót hard rockerek kilencedik stúdióalbuma.

Február 9-én jelenik meg a Frontiersnél a svéd Smoking Snakes első nagylemeze. A zenekar sleaze-es vonalon mozog, és most újabb dalt tettek közzé az albumról.

Március 8-án jelenik meg a Nuclear Blast gondozásában az Exhorder új albuma. A nagylemez a Defectum Omnium címet viseli, és az első a sorban a csapattól Pat O'Brien szólógitárossal.

Deluxe verzióban is kiadja legutóbbi lemezét az Enslaved. A csapat máris közzétett egy bónuszdalt, ami a Heimdal alapverzióján nem kapott helyet.

Március 15-én új albummal jelentkezik a The Black Crowes. A Happiness Bastards másfél évtized óta az első stúdiólemez lesz az amerikai rock'n'rollerektől.

Friss single-t jelentetett meg az Ignite. A Done Digging The Grave érdekessége, hogy a Comeback Kid frontembere, Andrew Neufeld is vendégeskedik benne.

Bár új Fates Warning-lemez belátható időn belül nem várható, Ray Alder és Jim Matheos közös projektlemezzel jelentkezik. A North Sea Echoes első albuma február 23-án jelenik meg.

Február 23-án jelenik meg Blaze Bayley új nagylemeze. Az album a Circle Of Stone címet viseli, és máris meghallgatható róla a címadó szám.

Február 9-én jelenik meg a Napalmnál az Infected Rain új lemeze, a Time. A csapat a tavaszi turnén Budapesten is fellép.

Július 20-án ismét Magyarországon koncertezik a Toto, a helyszín ezúttal a Veszprémfest lesz. Most az is kiderült, milyen felállással érkeznek hozzánk.