A koncertfelvételekről már ismert két új szám után egy stúdiós dalt is közzétett a Sanctuary a közelgő új albumról. A seattle-i power metalosok visszatérő nagylemeze október 6-án érkezik The Year The Sun Died címmel – mi már hallottuk, és nagyon jó!
„Most, hogy fagy a pokolban, és kék hó esik, végre büszkén mondhatom: a lemez elkészült”, mondta az anyagról korábban Warrel Dane énekes. „Egy olyan lemez, amiről senki sem gondolta volna, hogy elkészülhet… És igen, vannak rajta sikolyok! Óriási volt a producerünkkel, Zeuss-szal dolgozni, tényleg a lehető legjobb teljesítményre sarkallt bennünket. Ez egy roppant modern megszólalású album, amelynek a gyökerei ugyanakkor az old school, hathúros metalban keresendők, és ez jelentős mértékben az ő érdeme is.”
Az albumra az alábbi dalok kerülnek fel:
01. Arise And Purify
02. Let The Serpent Follow Me
03. Exitium (Anthem Of The Living)
04. Question Existence Fading
05. I Am Low
06. Frozen
07. One Final Day (Sworn To Believe)
08. The World Is Wired
09. The Dying Age
10. Ad Vitam Aeternam
11. The Year The Sun Died
A The Year The Sun Died sorrendben a harmadik Sanctuary-lemez lesz az 1988-as Refuge Denied és az 1990-es Into The Mirror Black után. A zenekar eredetileg csak pár koncert erejéig állt össze 2010-ben, ám a soraiban négy eredeti taggal – Dane és Sheppard mellett Lenny Rutledge gitárossal és Dave Budbill dobossal – újjáalakult banda olyan jól érezte magát, hogy végül a tartós folytatás mellett döntöttek, miután pedig a következő évben a Nevermore szétrobbant, teljes fordulatszámra kapcsoltak. Az újraegyesülésből kimaradt Sean Blosl gitáros helyén Brad Hull tette teljessé a felállást.
A frissen közzétett Arise And Purify mellett a csapat korábbi fesztiválokon két dalt is játszott már az anyagról, ezek felvétele alább szintén megtekinthető.
Hozzászólások
Ez mondjuk valahol igaz. Azt viszont szeretem benne, hogy -mondjuk úgy - minden stagnálása ellenére is, külön hangulata van. Csak egy példa: az And The Maiden Spoke verzéjének igencsak intenzív riffelése és sodrása, vagy a címadó kétlábdobos, szintén intenzíven sodrós része, több dalra is jellemző a lemezen, és ez az a majdnem sajátossága az Obsidian-nak, amivel be szoktam azonosítani (magamban). Persze, a többi album is intenzív és némelyiken még hasonló sodrású dolgok is vannak, de itt az egész hangulat is más ugye. Nem beszélve a borítóról és a booklet-ről. (Mondjuk ahol a borító egy kicsivel többet határoz meg nekem hangulati szinten, (és talán még) önmagában is, az a This Godless Endeavor.
Idézet - Wendiii:
Milyen igaz. Mondom rákérdezek, mert a Klasszikushock-ban nem találtam Nevermore lemezt, de a Dreaming Neon Black jubilálása nem is volt előttem. Khm, szerintem várjuk szeretettel... persze, ha az időd engedi majd.:) De az Enemies Of Reality-ért is nagy remegésben leszek (és persze, ha úgy alakul, valamennyi Nevermore albumért :). Bár, ha jól emlékszem, Ádám egy St. Anger-ös válaszában azt írta, hogy a 2000 utáni lemezek majd "csak" a jövő évtől várhatóak a Klasszikushockban).
A Dreaming Neon Black idén volt évfordulós, az az én saram még. :)
Tulajdonképpen nekem sincs olyan nagy bajom az Obsidian-nal, csak a korábbi albumaik szintjét nem éri el. Más lemezekhez (nagyon sokhoz) képest persze még így is toronymagasan a legjobb
Igen, ez nagyjából lehetetlen. Amúgy pont azt figyeltem Warrel hangjában, hogy a tónusa már az Obsidian-on is ilyen volt. Egyébként szerintem is jó dal, de (a két első albumot is ide véve) nekem Jeff riffelése, szólózása és csavarintásai jobban tetszenek, ízesebbnek és karakteresebbnek tartom azokat. Van dobolása is színesebb, még az Obsidian-on is (amúgy én azt az albumot is szeretem). Bár ez még csak egy új dal, úgyhogy ennyit a kukacoskodásról. A lényeg, hogy azért jó lesz újra egy házon belül és új dalokban hallani Warrel-t és Jim-et. (De azért az ábrándozás marad "a bűvös négyest" illetően.:))
Mmmm, ha már Nevermore: terveztek majd egy Klasszikushock "bővítést"?:) Csak érdeklődöm.