Január 26-án jelenik meg a Machine Head kilencedik albuma, a Catharsis, amelyről most meghallgatható az első szám Beyond The Pale címmel. A zenekar jövő áprilisban Budapesten is fellép a lemezbemutató turnén.
Robb Flynn producerkedése mellett, Zack Ohren társproducer/hangmérnök segítségével rögzítette új nagylemezét a Machine Head, amely január végén kerül a boltokba Catharsis címmel, és minden eddiginél dallamosabbnak ígérkezik. „Úgy érzem, a metal tényleg beszivároghat a mainstreambe ezzel az albummal", mondja Robb. „És erre most bizony nagyobb szükség van, mint valaha. Nagyon alaposan átgondoltuk, miként tehetnénk ezeket a dalokat egy szélesebb közönségréteg számára is érthetővé. Leegyszerűsítettük az ötleteket, fogósabbá tettük őket, a történetmesélős oldalra koncentráltunk a brutális költészettel szemben, vagy nevezzük ezt akárhogy... És miközben szívesen mondanám, hogy valamiféle nagyszabású terv alapján tettük ezt, szó sem volt ilyenről. Amikor belefogsz egy lemez elkészítésébe, fogalmad sincs, hol fogsz végül kikötni, egyszerűen csak írsz. De elmondhatom: itt most egy mérföldkövet tettünk le az asztalra. Az ember mindig büszke, ha befejez egy lemezt, de most tényleg valami nagyon különlegeset alkottunk. Érezzük, tudjuk ezt. A Catharsis az egész stílust magasabbra emelheti."
A dallista az alábbi lesz:
01. Volatile
02. Catharsis
03. Beyond The Pale
04. California Bleeding
05. Triple Beam
06. Kaleidoscope
07. Bastards
08. Hope Begets Hope
09. Screaming At The Sun
10. Behind A Mask
11. Heavy Lies The Crown
12. Psychotic
13. Grind You Down
14. Razorblade Smile
15. Eulogy
Robb utoljára az 1999-es The Burning Red idején nyilatkozott hasonlókat, szóval a végeredmény garantáltan megosztó lesz majd. A Beyond The Pale című első dal mindenesetre máris meghallgatható. A zenekar április 20-án Budapesten is fellép, részletek itt.
Hozzászólások
Természetesen 1995 volt az : )
Burn My Eyes: Világmindenidők legnagyobb Metal albuma nálam, betalált úgy 2005 környékén, egy poros kazettán hozta le egy haver, azóta is NO1 album nálam. Mestermű, és tényleg minden dal szenzációs. A Davidiannal az élen.
A The More Things Change első pár hallgatásra még csalódás volt, aztán megvettem a Korn 3-as kazettával együtt. A sok hallgatás után már majdnem kiválóra halgattam, de a BME azért jobb. A ten Ton Hammer hatalmas düh-himnusz.
The Burning Red: vannak dalok amiket totális tölteléknek tartok, a Police feldolgozás is. Egyébként kb 5-6 dalt bármikor szívesen hallgatok róla. A pózolás viszont ciki volt akkoriban.
Supercharger: Mélypont, unalmas szar nu metal szerűség, kiveszett a gitárokból a dög, egyedül a Bulldozer szakít rendesen.
Through To Ashes: Van 3-4 klasszis dal, a többi sajnos kevésbé sikerült jól, sok a nyekergés, és az egész album egyben elég fárasztó. Az Imperium és Bite The Bullett viszont igazi beton.
The Blackening: A lemez ami sztem eléggé túlértékelt, és messze van a Burn My Eyes-tól, de tény hogy születtek rajta jó dalok, csak annyira szétnyújtják elművészkedik őket ami nálam egyértelmű negatívum. Ha minden dal 2-3 perccel rövidebb lenne, ez egy új kedvenc lehetett volna.
Locust: Innen már csak a címadó és pár dalfoszlány tetszik, elművészkedett sok helyen unalmas album, és pont ellenkezője az első album direkt földbedöngölős dalainak.
A Bloodstone meg majdnem egészében kuka nálam, a sok nyávogás, hegedű meg ilyen marhaságok miatt, Robb már itt mondta hogy direktebbek lesznek a dalok, erre leraktak egy dögunalmas, szétvirgázott albumot, szinte hallgathatatlan számomra. Pedig vannak benne jó riffek, de elvész a sok kínlódás közepette.
Most itt tartunk, remélném hogy visszatérnek ahhoz amiben a legjöbbak, az első két albumhoz, de én már többször lemondtam róluk...
Majd meglatjatok aprilisban, mennyien fogjuk orditani a refrent mint az ooorult :-D
A váltás óta egyetlen lemezzel sem vagyok maradéktalanul megelégedve (és ez enyhe kifejezés), de legalább számomra hallgathatóbbak (és őszintébbnek tűnnek - ellenérzés ide, vagy oda), mint a nu metálos divathullámot görcsös igyekezettel való meglovaglási kísérlet alatt elkövetett 2 lemez. Úgyhogy nálam elvárás már régen nincs, de ezerszer inkább a 2003 utáni, mint az ezredfordulós éra produktumai.
Ez "az Ashes még jó volt, utána kalap szar" nézőpont számomra sosem volt érthető, mivel a Blackening szervesen következett az Ashesből, és egyáltalán nem állnak annyira távol egymástól. Azt el tudom fogadni, hogy valakinek egyik jobban tetszik a másiknál, de hogy az egyiket szeresse, a másikat meg fosnak tartsa, azt nem nagyon. Ezt most nem kifejezetten neked mondom, hanem általánosságban.
Hát az szánalmas volt, meg ahogy ökölbe szorított fejjel próbált dühösen nézni... Nekem kínos, ha látom. A mélypont szerintem egyértelműen a Supercharger volt. Én ugyan sose voltam oda igazán a MH-ért, de van egy-két, számomra tetszetős megmozdulása - még az orchideás albumom is. Ráadásul én azzal a korszakkal ismertem meg. Mármint a Superchager korszakkal. Később aztán azt a lemezt szó szerint nyomorúságos volt végigerőlködni, és utána töröltem is a faszba.
Kiveve, hogy a Reload messze nem a Metallica melypontja volt. Azt az utana kovetkezo ket sorlemezen kell keresni. A Burning Red meg foleg nem a MH melypontja, mivel meg igy is tobbet er, mint az Ashes utan barmi.
A The Blackening-et a sajat Master of Puppets-nek nevezte Flynn.Szoval a kovatkezo lemez a Machine Head sajat Load-ja lesz.