Úgy látszik, Nergal szilárdan a fejébe vette, hogy magára haragítja a death/black színtér egy tekintélyes részét. A Behemoth frontembere nemrég már kifejtette, hogy az amerikai death/black csapatok többsége teljesen egyforma, most pedig azzal állt elő, hogy amit manapság extrém metalnak hívnak, abban javarészt semmi extrém sincs.
„Alighanem naponta beszélsz zenészekkel, akik azt mondják az új lemezükről, hogy az a legjobb, így boldogan mondhatom: eredeti leszek, mert szerintem nem a The Satanist a Behemoth legjobbja”, fejtette ki Nergal a The Quietusnak. „Mivelhogy ezt nem nekem kell eldöntenem. Sokan a Demigodot helyezik minden más fölé, megint mások az Evangeliont tartják a legjobb albumunknak – mindenkinek más a véleménye. Számomra annyi a lényeg, hogy ez az eddigi legőszintébb anyagunk. Organikus, természetes és egyben szuper-veszélyes is. Talán ezzel a lemezünkkel vagyunk eddig a legelégedettebbek, ami ritka, hiszen az előadók többsége általában elégedetlen magával. Lehet, hogy ez amolyan oximoron, de most egy boldog művésszel beszélsz! Ez egy remek lemez, nagyon szeretem. És ez nem arrogancia, hanem szenvedély, szeretet a saját teremtményem iránt, és annak totális elfogadása, hogy kik is vagyunk mi természetszerűen.”
Nergal szerint a The Satanist a szó szoros értelmében szélsőséges album, ami eleve megkülönbözteti egy rakás másik mai lemeztől. „A manapság extrémnek nevezett metal bandák nem extrémek. A legnagyobb ellentmondás, hogy a mai átlagos extrém metal zenekar csak egy újabb barátságos banda, ami engem fel is dühít – a black metalnak, a death metalnak nem ilyennek kell lennie! Ezért nem is hallgatom ezeket a zenekarokat. Ha extrém metalra vágyom, valami olyan stílusú zenét hallgatok, ahol a csapatok tényleg leszarják az elvárásokat, mert nincs pénz, nincs biznisz abban a fajta muzsikában. És így aztán kompromisszum sincs. Az efféle bandák nagyon inspirálnak, így aztán nyugodtan nevezhetjük a The Satanistet is efféle leszarok mindent-típusú lemeznek. Ezekből a mai extrémnek titulált zenekarokból egyszerűen hiányzik a veszély: mindenkinek tetszeni akarnak, aztán 45 percen át dögunalmas, ostoba módon nyomatják a blastbeateket. A The Satanist ezzel szemben a dinamikáról szól, és roppant változatos lemez. Az egyik oldalon az eddigi legsötétebb munkánk, de ugyanakkor más stílusokból is merít: tradicionális vonalról, a klasszukus hard rockból, ami például a szólókban, néhány riffben vagy a groove-okban is hallatszik. Ez nem egy tipikus death metal lemez. Szeretek rá úgy gondolni, mint valami egyedi anyagra. Az egyik oldalon persze mi is integráns részese vagyunk a black metal hagyományoknak, és tudjuk, honnan érkeztünk, tiszteljük is a gyökereinket. De a másik oldalon viszont jóval többről is szól ez az egész…”
A The Satanist 12 ezer példányos eladással a Billboard-lista harmincnegyedik helyén indított, ami a csapat karrierjének eddigi legjobb eredménye.
Hozzászólások
ma már ők sem számítanak extrémnek igazán, max. a külsősök (akik nem szeretik a durvább zenéket) számára egy újabb lehetőség, hogy rámondhassák a zenénkre, hogy összevissza zenélnek :)
talán igazán extrémnek a drone "zenéket" tartom, ami aztán tényleg sokszor távol áll a daloktól, inkább csak hangulatfestő elem, mint zene, de nálam piszokul nem talált be+némely grind cucc, ami extrémnek mondható
Gojirára vagy Meshuggahra mit lépne?
Az idő és a hallgatók majd úgy is igazolják vagy cáfolják a hangzatos nyilatkozatokat, promóciókat a zenészek részéről...Szerintem.