Kicsit pihentettem az új Soilworköt a megjelenés után, ugyanis nem akartam a lemezt elhamarkodottan az egekbe dicsérni a kezdeti lelkesedés közepette. De mivel a Verkligheten most, egy hónap után is ugyanolyan mellbevágóan erősnek tűnik, mint amikor január elején kicsúszott, nem nagyon maradt más választásom. Mivel a többségnél gyors fellobbanásokhoz és fokozatos ellaposodáshoz szoktunk, valahol egészen meglepő, ha egy bő két évtizede alkotó zenekar ennyi idő után letesz az asztalra egy olyan lemezt, amely egyszerre száz százalékosan jellemző rájuk, mégis képes újat mutatni a jól bejátszott stílusban, emellett kellően változatos, és tele van óriási dalokkal. Itt most mégis ez történt.

Az egyik legostobább rockzenészi promószöveg úgy hangzik, hogy a súlyosabb részek súlyosabbak, a dallamosak még dallamosabbak lettek. Ez egyrészt nem igazán jelent semmit, másfelől az esetek többségében még ehhez képest sem áll meg az adott lemezre. Vicces, hogy mégis ez az egyik lehetséges jellemzés, ami beugrik erről az anyagról, miközben a Soilwork pont nem mondta ezt a Verklighetenre. Bár persze ez a szétkoptatott frázis sem írja le teljesen a helyzetet, maximum érzésre tűnik helytállónak. Az egyik oldalról egészen biztos, hogy sosem volt még ennyire dallamos a banda, e tekintetben nincs kérdés. Brutálisabban, súlyosabban pedig természetesen játszottak már, de valahogy épp a megfelelő kontraszt miatt egyes dalokban minden eddiginél nagyobbat tud ütni egy-egy blastbeat, brutál riff, netán torokszaggató üvöltés.

Félrevezető lenne pusztán annyival leírni a lemezt, hogy a Soilworkre visszahatott a két főembert, Björn „Speed" Strid énekest és David Andersson gitárost is foglalkoztató The Night Flight Orchestra, amely ősrock/AOR-hobbiprojektből fejlődött az utóbbi években komoly zenekarrá. Viszont ez a befolyás is minden eddiginél nyilvánvalóbb, és sokkal jobban teret is engedtek ezeknek a hatásoknak az anyabandában. Elképzelhetőnek tartom, hogy mondjuk a The Nurturing Glance Deep Purple-ízű alapriffje már sok lesz majd valakinek, aki legszívesebben ma is a The Chainheart Machine vagy az A Predator's Portrait horzsolóbb vonalát várná a csapattól, és igazi énekdallamokat, melódiákat legfeljebb a refrénekben hall tőlük szívesen. Viszont szerintem pont attól tud most ennyire izgalmas lenni a Soilwork, hogy szintet léptek a saját markáns stílusukon belül. És egyáltalán nem hülyeség az a másik, szintén elkoptatott reklámduma, amit mondtak, jelesül, hogy ez az eddigi legepikusabb anyaguk. A rockos témák, groove-ok, a dallamok minden eddiginél bátrabb alkalmazása tényleg nagyobb távlatokat, grandiózusabb perspektívát adott ennek az albumnak, mint bármelyik korábbinak.

Nem tudom, mennyire játszik szerepet ebben, hogy a kezdetek óta hallgatom és szeretem a Soilworkot és a The Night Flight Orchestrát is, de a magam részéről kimondottan nagyszerűnek tartom, hogy ezt és így csinálják most. Egészen hihetetlen, ahogyan a Full Moon Shoals szintén nagyon NFO-ízű indítása, nordikusan hard rockos témái, légies verzéi mellett egy dalon belül is teljesen természetesen fér meg egy fűrészelős ősthrash-zúzda, hogy aztán a szólóbetét alatt még egy lánccsörgető death metal riffet is csatasorba állítsanak. Amilyen bizarrul hat ez leírva, annyira magától értetődő, amikor hallgatod. De ugyanez áll a Tomi Joutsennel megerősített Needles And Kinre, ahol megint a '60-as és '70-es évek ősrockos, sőt, musicales (!) ízei csapnak össze blastbeatekkel és ide-oda csavarodó death/black-riffeléssel. Nagyon intenzív, mégis megadallamos a végeredmény, nem nagyon hasonlít senkire a Soilworkön kívül, és biztos vagyok benne, hogy a jelenlegi színtéren csak nagyon keveseknek sikerülne ennyire organikusan megvalósítani hasonlót.

Nem szeretnék dalonként végigmenni az 50 perces anyagon, mert a csapat tényleg abszolút változatos, végig izgalmas, markáns karakterű nótákkal pakolta tele a Verklighetent. Összességében rengeteg apró finomságot tettek a lemezre, tényleg nincs itt két egyforma karakterű dal, hallhatóan rengeteg munka fekszik a műben, mégis mentes mindenféle görcstől, erőltetettségtől. És ugyan megvannak rajta az elsőre kiugró slágerek – az egyik fő felvezető, azonnal ragadós Stålfågel mellett például a katartikus You Aquiver zárás is ilyen –, teljesen egyértelmű, hogy még hónapok múlva is bőven találunk majd itt újdonságokat. Nem akarok elhamarkodott kijelentéseket tenni, de a januári megjelenés ellenére is biztos vagyok benne: 2019 egyik legerősebb metallemeze a Verkligheten, amely ráadásul a Soilwork karrierjének jelenlegi szakaszában ugyanolyan egyértelmű csúcspont, mint a Natural Born Chaos vagy a The Panic Broadcast volt a maga idejében. Be is vágom rá a tízest.