Harminc év brutálisan hosszú idő egy zenekar életében. Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy a Sick Of It All magja 1992, azaz Craig Setari csatlakozása óta változatlan, vagyis a három évtized javarészét azonos felállásban húzták le, tényleg le a kalappal a New York-i hardcore-hősök előtt. Elkezdhetnék lamentálni azon, vajon a mai fiatal bandák itt lesznek-e még ennyi idő után, de sok értelmét nem látom – nem akarok demagóg lenni, meg hát lássuk be, tényleg más ma már a világ, mint annak idején. De az biztos, hogy Lou Kollerék csakis tiszteletet érdemelnek mindazért, amit elértek, mert ilyen kitartással, állhatatossággal még a régi iskola tagjai közül is csak kevesen rendelkeznek.

A When The Smoke Clears című friss EP direkt a jubileum tiszteletére jelent meg, és öt dalt rejt 11 percben – ez nagyjából mindent el is árul róla, azzal ugyanis aligha lepek meg bárkit, hogy a banda megint odatette magát. Bizonyosan lehet modernebb módon játszani Lou-éknál, biztosan lehet náluk több csavart tenni a muzsikába, de a Sick Of It Allnál energikusabban, erőteljesebben ma sem nyomja senki ezt az ízig-vérig utcaszagú hardcore-t, ez egyszerűen tény.

Ráadásul a saját világuk keretei között most is mindenféle akad az öt friss szerzemény között. A nyitó címadó meg a Blood & Steel hol tempósabb, hol kimérten befékezős, jellegzetesen feszült darab, a címéhez méltóan mérgezően fogós csordavokálokkal operáló Black Venom meg inkább szigorú és súlyosan groove-os. A lazábbra vett Doomed Campaign kimondottan könnyed és slágeres, már-már együtténeklős a zenekar mércéjével mérve, a záró Fortress pedig szintén ezeket a punkosan csípőből reszelt témákat hozza, de mégis sokkal agresszívebb – aztán a második felében előhúznak egy olyan nagyívű, monumentális és pozitív kórust, hogy az ember csak les. Teljesen magától értetődő, szimpla, mégis briliánsan elővezetett megoldások ezek, és éppen az ilyesmikben rejlik a Sick Of It All nagysága. Az immáron állandó partnerré vált Tue Madsen is a szokásos erőteljes, lüktető hangzást biztosította a zenekarnak.

Öt perfekt darab egy perfekt csapattól, amelyek hallatán a napnál is világosabb: ennyi év után sincs náluk fogyóban a puskapor. Szóval legalább még harmincat!