A Serpentine Dominion projektben Adam Dutkiewicz és George „Corpsegrinder" Fisher egyesítette erőit, és ez itt tényleg, a szó szoros értelmében véve is „csak" egy projekt, hiszen mind a Killswitch Engage, mind a Cannibal Corpse annyira elfoglalt, hogy a két főarcnak aligha férne be komolyabb mozgás még ezzel a formációval is. A harmadik tag egyébként Shannon Lucas, a The Black Dahlia Murder volt dobosa, és a nevek alapján nagyjából pontos képet is lehet alkotni arról, miben utazik a trió. Maga a lemez pedig kiváló hallgatnivaló lett, viszont ahhoz, hogy igazán bejöjjön, nem árt, ha a Killswitch és a Cannibal Corpse is közel áll hozzád.

A Serpentine Dominion nem egy dolgokat agyoncsócsálós, progresszív és matekos banda: kilenc dal szerepel a mindössze 26 perces anyagon, és a zene összességében pontosan olyan, amilyennek az ember konkrét dalrészletek vagy előzetes információk alapján is elképzelné, milyen lenne, ha Adam D. death metalt kezdene játszani Corpsegrinderrel a mikrofonnál. Ebből már sejtheted, hogy aki purista módon a mai napig is kizárólag a Legiont, a Covenantet meg a The Bleedinget képes meghallgatni, azt azért érhetik kellemetlen meglepetések a lemez hallatán, Dutkiewicz stílusa ugyanis annyira jellegzetes, hogy nem tudja levetkőzni. Meg valószínűleg nem is akarja, amit csakis helyeselni tudok, a végeredmény ugyanis elsősorban éppen ettől érdekes.

Példának okáért már rögtön a finom akusztikus témázgatásból kifejlődő, himnikus-heroikus intró is csont Killswitch, hiába mélyebb, mocsarasabb a hangolás egy hangyabokányival. És ugyan utána rögtön egy aprítós-hörgős-üvöltős pusztulat következik The Vengeance In Me címmel, a Vanquished Unto Thee-ben máris olyasmit merészelnek, aminek hallatán az old school vonal hívei garantáltan köpködni fognak: Adam a refrénben tiszta – minek tagadjuk, killswitches – énekdallamokkal érkezik be bikanyakú barátunk bömbölése mellé. És természetesen később is többször vetemednek ilyesmire, halld a Sovereign Hate-et, a Jagged Cross Legionst vagy az újabb szép-lágy bevezetőből kibontott zárást, a Serpentine Dominion eposzaként is jellemezhető, védjegyszerű gitárharmóniákkal is operáló This Endless Wart. Megkockáztatom, ezek – főleg a legutóbbi – kisebb-nagyobb módosításokkal simán felférnének egy Killswitch-lemezre is. Az Adam főcsapatára máig jellemző, jellegzetes hardcore-os kiállások innen ugyan többnyire hiányoznak, de maga az érzésvilág nagyon is hasonló ezeknél a daloknál. Emellett ahogy mondtam, Dutkiewicz ritmus- és szólójátéka egyaránt védjegyszerű, magyarul ott is üvölt a riffekből, díszítésekből, groove-okból, hogy őt halljuk, ahol igyekezett a lehető legdeathmetalosabbra venni a figurát. Emellett nemcsak tiszta dallamokkal, hanem háttérüvöltésekkel, acsargásokkal is segíti Corpsegrindert gyakorlatilag az anyag egészén, vagyis nem kérdés, hogy a Serpentine Dominion alapvetően az ő bandája.

Természetesen nem muszáj velem egyetérteni – tudom, sokan elnézően mosolyognak is majd azon, amit írok –, de én személy szerint a 21. század egyik legkarakteresebb, legmarkánsabb dalszerzőjének tartom Adamet a súlyos vonalon, és az ízig-vérig amerikai death metalt is zsigerileg szeretem, így aztán semmi meglepő nincs benne, hogy azonnal bekajáltam ezt a lemezt is. Dutkiewicz mesterhez méltó módon összerakott, fölényesen profi hangszerelésű, remek hangzású album ez, gyakorlatilag minden dal jó rajta, és mivel tök rövid, nem is fullad unalomba. Klasszikusnak persze semmiképpen sem nevezném, de aki képes egyszerre szeretni a Killswitch-féle vonalat meg az old school módon deathmetalos zúzdákat, annak szerintem tetszeni fog. Bár arra nem mernék fogadásokat kötni, hogy túl sok efféle arc mozogna a színtéren...