Akinek nem volt elég a tavalyi őrület, amit David Vincenték az Illud Divinum Insanus képében az arcunkba löktek, annak máris itt egy dupla lemezes remix gyűjtemény, amely ha lehet, még távolabb fogja magától taszítani a már eddig is fanyalgó rajongókat. Mielőtt azonban halálrádot kiáltanánk (újra) a zenekarra, érdemes emlékezni, hogy a Morbid Angel történetében nem ez az első eset, hogy fémes szerzeményeiket elektronikus kezekbe helyezik. Laibach megdolgozta már egyik-másik dalukat, de a 2003-as Heretic bónuszlemezén is a death metaltól igen távol eső dolgokkal szembesülhettünk.

S mivel a csapat az Illudon igen vastagon beletenyerelt az elektro/techno-tortába, voltaképp logikusnak is tűnik, hogy e színtérről kértek fel előadókat egy Morbid Angel remix lemez elkészítéséhez. A dj-k boncasztalán természetesen a 2011-es MA lemez feküdt, a végeredmény pedig két és fél órányi elektronikus, minimalisztikus, dubstep, techno, avantgarde hypnotic horror dark hardcore, meg a jóégtudja még, miféle irányzatokat felvonultató átiratkavalkád lett.

Mivel az elektro/techno világában nem túlzottan vagyok járatos, így az itt felsorakoztatott alkotók közül a Laibach, a Combichrist és Tim Skold nevén kívül nem bukkantam ismerősre. Annál jobb, gondoltam, hiszen soha nem késő új dolgokkal megismerkedni, s ki tudja, talán még valami tetszetőst is felém fúj a szél. Igazából mélyenszántó elemzésekbe nem mernék bocsátkozni, főként az érintett stílusokban való járatlanságom miatt, de azért a szerintem érdekesebbeket megpróbálom kiemelni ebből az irdatlan zajtömbből.

Az első lemezről valóságos gyomorrúgásként ért a The Toxic Avenger 10 More Dead átirata; egy megbolondult présgéphez hasonlatos ez a tétel, nem is dal ez, inkább kísérletezés, bár hosszú távon biztosan megfájdulna ettől a fejem. Félelmetes hangulatú lett a Destructors vs. The Earth a Punish Yourself vs. Sonic Area újragondolásában, az Evil Activities hardcore technóját hallva (Radikult) pedig még a The Berzerker is eszembe jutott. A Black Lung I Am Morbidja is egy érdekes hangmanipuláció, dacára a diszkós felhangoknak.

A második lemez elég sötéten nyit az Ahnst Anders féle I Am Morbiddal, de Tim Skold is hozta a formáját, övé az egyik legmetalosabb és legzajosabb átirat az összes között, habár a Black Strobe talán még rajta is túltett, s bizony sikerült a 10 More Deadet az eredetinél jóval keményebbre formálniuk. A kettes korongon egyébként több olyan remix kapott helyet, amelyek közelebb állnak a metalhoz, azaz a gitársávok nagyobb hangsúllyal szerepelnek és ritmusok terén is mozgalmasabb, vehemensebb a felhozatal.

Persze tökéletesen meg tudom érteni azokat is, akik a belső szerveiket egy darabban hányják ki, hallva az itt hemzsegő technós ütemeket, széttorzított effekteket (Igorrr valami brutális módon szétkaszabolta a 10 More Deadet), és a darabokat hallgatván néhol tényleg könnyedén magam elé tudtam képzelni egy jövőbeli, a mainál jóval agresszívebb diszkót, ahol a fennakadt szemű fiatalok egymás vérében fürödve tombolnak, de azért találni itt igazi érdekességeket is. Nem is hinném, hogy ezt a csapat legfőképp a rajongóinak szánta volna, inkább furcsaságnak, valami bizarr próbálkozásnak, hogy miként lehetne lebontani a falakat a stílusok között. És ha esetleg az egyelőre még teljességgel elkülönülő táborokból lesznek, akik e remixek hatására átmerészkednek a másik oldalra, s ott találnak valami nekik tetszőt, akkor már volt értelme összehozni mindezt.