Jó idők köszöntenek a régisulis black/thrash táborra, hiszen a kanyarban az új Goatwhore album, addig pedig minőségi hallgatnivalónak máris itt van Mika Luttinenék friss anyaga. No igen, egy ideje már nem a vérben és szeszben dagonyázó finnjeink diktálják az ütemet a színtéren, de amikor valami újdonsággal jelentkeznek, arra mindenképpen érdemes odafigyelni. A bájosan old school csomagolásba bújtatott Vigorous And Liberating Death ráadásul meg is hálálja a figyelmet, ahogy megalkuvás nélkül, maximális önbizalommal teszi a dolgát a szórakoztatóiparban. Bő három év után nevezhetjük ezt minőségi visszatérésnek a különösebb átütőerő nélkül zakatoló Road To The Octagon után, bár összességében inkább az igaz, hogy az Impaled tartja a jó formáját, és szokásuk szerint nem okoznak csalódást. Az aktivitásuk visszaesése is csak látszólagos, hiszen hol egy EP, hol egy DVD formájában az elmúlt évek csaknem mindegyikére jutott valami produktum a műhelyből.

Mikáék szerencsére rég leszálltak a sokkvonatról, ma már egy zenekar fennmaradásának záloga nem lehet csupán a szélsőségek kergetése, sőt, egyenesen lehetetlen bármivel sokkolni az edzett gyomrú, mindent látott és mindenre ráunt hallgatóságot. Az Impaled is inkább az erősségeire koncentrál, a punkos intenzitásra és a koponyalékelő thrash riffekre, kellemesen messze állva a konformitásoktól, majdhogynem szerethető módon. Sir Slutti hangja és Tomi Ullgrén hathúrosa brutális töménységgel önt ólmot a fülekbe, de a ritmusszekció sem marad adós. A kőbalta finomságú témák és ez a punk-as-fuck hozzáállás végül remekül eladja a félórás hőzöngést a hallgatóságnak, és pontosan azt a tábort fogja leginkább meggyőzni, akik eddig is Luttinenék pártját fogták, az ellenzék számára ez továbbra sem lesz több köpőcsészénél. Jómagam az előző társulathoz húzok, mivel általánosságban remekül szórakozom az názáretiek újkori művészetében mártózva, még hiányérzetem is alig van.

A rajongókat egyetlen dolog aggaszthatja komolyabban az új lemezzel kapcsolatban, nevezetesen: hol marad a kecskés nóta az étlapról? Nos, ott lett volna a helye, mindjárt a nyitó (Goat) King Rebornban, de a gaz Mika már csak azért sem adta meg nekünk mindennapi kenyerünket. Nem emiatt ennyi a pontszám, de ha a két év után is jó étvággyal fogyasztható, legutóbbi Goatwhore-ra nyolcast adtam, a jóval rövidebb szavatossági idejűnek tűnő Vigorous And Liberating Death nem kaphat nálam hetesnél többet, bármennyire szívesen hallgatom.