A Flop már jó ideje küzd a grunge zene magyarországi életben tartásáért, Alice In Chains és Pearl Jam nótákkal bombázva a hazai klubok közönségét. Pontosan a fent említett bandák hatásaitól féltem, és némelyest be is igazolódtak az ilyen irányú paráim.

Bár a nyitó dal (Pennymachine) érdekes, lassú bluesként indul, de Kövi Lóránt énekes le se tagadhatná, hogy még álmában is Eddie Vödör... khm, Vedder segít neki a hangszáltornában. Az a jellegzetes seattle-i grunge öblösítés, a helyenkénti kitörő őrült recsegtetés, majd visszahátrálás, ami Eddie-t jellemezte a korai Pearl Jam lemezeken, mind-mind megtalálható a Flop anyagán is. Aztán a dal középrészében gyorsabb tempóra váltanak, és itt az egyik hatásról átülnek a másikra (ez a hatásló... bocs...), szóval, itt már Alice hallható a láncai közepette, a disszonánsba hajló vokálok és a gitártéma mind Jerry Cantrell társulatát idézi. A Hell Of Silence című második tétel egy végig pörgősebb tétel, itt érdekes módon egyszerre hallok Pearl Jamet és Alice In Chains-t, nem pedig egyszer ezt, egyszer azt. Fura. Harmadikként megkapjuk a magyar Jar Of Flies-t is, a Teaser képében. A verze téma valahogy iszonyatosan emlékeztet valamire, de nem tudom, mire. Mindenesetre a refrénben ismét visszatér láncos Alice disszonanciája. Az utolsó, Wizard című tételben Bob Zoltán énekel a néhai A Kert zenekarból. Érdekes, nekem jobban bejött az ő hangja, valahogy érzelemmel telibbnek találtam. Igaz, a dal maga ismét csak a fent említett elődök munkásságának piciny darabkáiból lett összeragasztgatva.

Jól szól mellesleg az anyag, Hidasi Barna nem nagyon tud rosszul keverni, legfeljebb ha nem engedik oda a keverőpulthoz. A zenészek se hibáznak, pontos a ritmus, feelinges a gitárjáték... De sajnos az összképen ez se változtat: tök jól nyomja a zenekar tagjaiba bújt Alice In Jam, viszont a Flop nincs sehol. Van ilyen zenekar egyáltalán? Ez inkább még csak (F)lop...