A hideg kiver, amikor a szupergroup kifejezést meghallom egy zenekar kapcsán. Vagy a „kiafaszagyerek" feeling jut eszembe, amikor mindenki keményen meg akarja mutatni, hogy ő azért szuperebb a többi szupernél, vagy egy teljesen félresiklott project, ami egyébként kiváló zenészekből áll össze egy értékelhetetlen produkcióra, vagy egy alkoholban tocsogó orgia maláj kurvákkal, bár nem tudom, utóbbi hogy jön ide.

A Firespawn óriási előnye, hogy abszolút nem tekintik magukat szupergroupnak. Pedig ha vannak komoly húzónevek a svéd death metal pitvarából, akkor ők valóban azok. LG Petrov és Victor Brandt, Alex Friberg, Fredrik Folkare, Matte Modin, Entombed, Entombed A.D., Necrophobic, Unleashed, Dark Funeral, nyami, nyami, setét királyság. Ami a szupergroup kifejezést illeti, erre magasról tesznek, s ebben rejlik a Firespawn nyerő húzása: összetoltak egy olyan albumot, amelynek egyrészt minden pillanatában érződik az óriási kedv, másrészt nem az anyazenekarokat kopizták és gyúrták össze egy fásult masszába, hanem megteremtettek egy olyan átmenetet old school és modern, amerikai és svéd, klasszikus és új között, amit egészen egyszerűen megunhatatlanul jó hallgatni.

Már a klipesített The Emperornál és a Lucifer Has Spokennél sejteni lehetett, hogy itt nem a maníros technikázás, hanem a vegytiszta kreativitás dominál majd. Így is lett. Senki nem akarta nagypofájúan megmutatni a világnak, hogy ő szarta a death metalt, az öt csóka ellenben olyan alázattal, szellemességgel és ötletekkel tolta össze az albumot, ami azonnali tapsot érdemel. Nincsenek túlcifrázások, csicsázások, túlnyújtások, de vannak teljesen átgondolt, az utolsó hangig kitalált nóták, amelyek mindegyikében egy olyan letisztult és önmaga által megmagyarázott építkezés figyelhető meg, amelyet ritkán hallani manapság.

Az Imperial Burning ugató durvulása vagy az All Hail zakatoló, szűnni nem akaró tökéletes hömpölygése, a Necromance teljesen friss dallamvilága vagy a Ginnunga ettől elütő békebeli vad sodrása csak néhány példa a Shadow Realmsről arra, hogy miért imádnivaló az album. Baromi jó zenészek baromi jól zenélnek egy baromi jó albumon, mindenféle kötöttség vagy megfelelési kényszer nélkül. Aki ebben a zenei közegben mozog rajongóként, az nyilván tisztában van a tagok képességeivel, zenei tudásával és jellegzetes stílusával, ezt nem is szükséges túlragozni. A Firespawn annyiban csavart a dolgon, hogy az égvilágon senki nem ragaszkodott saját, jól bejáratott dolgaihoz, inkább lazára vette a figurát, és orgazmusközeli vigyorral az arcán nyomott bele egy óriási adag frissességet úgy, hogy közben az autentikus jelleg megkérdőjelezhetetlen maradt.

A Firespawn és a Shadow Realms titka talán az, hogy egy hangjeggyel sem akarja többnek mutatni magát, mint ami. Összeállt öt tehetséges ember, és letettek az asztalra egy olyan albumot, ami nálam például lazán befért a Top20 2015-be. Görcsmentes örömzene (miért ne lehetne a death metal kapcsán ilyet mondani?), igazi rock and roll érzéssel. Stílusában kiemelkedő lemez, kövér kilences. És így már érthető, hogyan juthatott eszembe egy alkoholban tocsogó orgia maláj kurvákkal.