Elhanyagolt engem az utóbbi években a Darkthrone, én is tojtam rájuk. Nem volt bennem sértettség, hogy újabban nem az én zenémet játsszák, szinte zokszó elfogadtam ezt a változást, hiszen a '90-es években Fenrizék már egy komplett norvég black metal életművet megalkottak. Mivel pedig esetükben a mai napig alkotó, formálódó erőről beszélünk, a lehető legtermészetesebb dolognak tartom, hogy teljes szélességében bejárják a számukra kedves vidéket. Szóval mondhatnám, hogy ha ahhoz szottyant kedvem, inkább beraktam az egyik korai klasszikusukat, ez viszont szimpla hazugság lenne. Évek óta nem hallgattam Darkthrone-t, mert már nem érdekelt.

Ezek a tőrőlmetszett régisulis arcok sokkal inkább egy bizonyos hozzáállást testesítenek meg számomra, mintsem zenei tényezőt, világnézetükről pedig azért sem kell részletekbe menően értekezni, mert a kulcsszavak ott virítanak a lemezeik borítóján: Ravishing Grimness, Sardonic Wrath, F.O.A.D. Hozzájuk bármikor bátran mehetsz Leszarom tablettáért vagy egy lelkiséggel telített arcul köpésért, és ha valami igazán trve, akkor ez bizonyosan az. Bár a duó exhibicionistább felének, Fenriznek a dolgai mindig is eléggé szerteágazók voltak (amilyen konok alak, újabban még a helyi politikába is beszivárgott), a szememben ők mindig megmaradtak egyszerű, „tróger" zenésznek.

Negyvenes éveik közepén járó alkotókról beszélünk itt, akik akkoriban szívták magukba máig megőrzött hatásaikat, amikor a black metal kifejezés még csupán egy Venom-lemez címe volt, és szélsőséges muzsikát játszani nem csupán annyit jelentett, hogy hullasminkben maszturbálunk az ezer éve lerágott csontokon. Skatulyák előtti, legnyersebb formájában tálalják az urak a metalt, mert ők is éppen így szeretik, kereskedelmi szempontokról pedig egy nem koncertező brigád kapcsán manapság aztán tényleg röhej lenne beszélni, túl azon, hogy sosem voltak náluk ilyenek. Most úgy adódott, hogy éppen sűrűbb és sötétebb tintával írtak, én pedig valahogy újra rájuk hangolódtam.

Ha a The Underground Resistance-nél megfontoltabb, blackesebb anyagra vágysz, továbbá nem veszed zokon, ha az újkori szokásoktól eltérően a teljes műsor alatt kizárólag Nocturno Culto köhög az arcodba, igazán nem látok rá okot, hogy miért ne tehetnél egy próbát az Arctic Thunderrel. Nem túlzok, jókedved lesz tőle, és ezért büntetésből természetesen meg kell majd hallgatnod a remek címet kölcsönző oslói alapcsapat korai demóit is (merthogy LP-jük sosem jelent meg, de belőlük lett később a Red Harvest). Kilátástalanság, pusztulás, fagy, dögvész, Fluimucil.