- Részletek
- Írta: Kiss Gábor
- Kategória: CD kritika
- Találatok: 3500
Volt időszak, amikor a Corrosion Of Conformity csaknem szent tehénnek számított az undergroundban. A magam részéről a Blindtól a Wisebloodig terjedően számítom ezt az érát, és így, harminc-harmincöt évvel később még mindig úgy gondolom, hogy azok a lemezek bizony megkerülhetetlen klasszikusok. De még az America's Volume Dealert is kifejezetten szeretem. Utána viszont kezdett kicsit inogni a dolog: először Reed Mulin került ki a képből az In The Arms Of God idejére, majd jöttek a Pepper-mentes évek. Nagyon nem nekem szólt ekkor a trióra apadt C.O.C., kicsit el is távolodtam tőlük, aztán a visszarendeződést hozó No Cross No Crownnál ismét visszataláltam az akolba. Hibái ellenére azt az anyagot a mai napig kedvelem, van rajta ugyanis pár bődületesen nagy nóta. Meg persze pár töltelék is. És tulajdonképpen elmondható ugyanez a friss cuccról is, de ne szaladjunk ennyire előre.
- Részletek
- Írta: Draveczki-Ury Ádám
- Kategória: CD kritika
- Találatok: 3180
Miképp legutóbb is felidéztem, eleinte, az ezredfordulón és a nullás évtized derekán nagyon éltem a Black Label Societyt, aztán később kicsit csökkent a lelkesedésem Zakk Wylde bandája iránt. Nem volt igazából semmi gond a sorban érkező újabb és újabb albumokkal, de már nem gyakoroltak rám olyan hatást, mint a 1919 Eternal, a The Blessed Hellride vagy a Mafia. Aztán a legutóbbi Doom Crew Inc. lemezzel ismét fellobbant köztünk a láng, de visszaásva azt kell mondanom, hogy már az egy kanyarral korábbi Grimmest Hitsszel is megtörténhetett volna a dolog, ha több időt szánok rá. Ez a friss album pedig remekül passzol az újkori jó szériába.
- Részletek
- Írta: Kiss Gábor
- Kategória: CD kritika
- Találatok: 2635
Az utóbbi időben az Aerosmith háza táján minden a Yungbluddal való összebútorozástól volt hangos. A kooperációról, illetve a négy plusz egy számos One More Time EP-ről, amiben végül is testet öltött, mindenkinek volt és van is véleménye, ráadásul olykor meglehetősen sarkos. Én valahol középen helyezkedem el, azaz nem tartom az anyagot sem egy új aranykor előszobájának, sem pedig értékelhetetlen szemétnek. De ha már Aerosmith-közeli projektekről beszélünk, sokkal közelebb áll az ízlésemhez a Close Enemies, Tom Hamilton basszusgitáros bandája, első nagylemezük pedig gyakorlatilag fű alatt jött ki néhány héttel ezelőtt.
- Részletek
- Írta: Bertli Zoli
- Kategória: CD kritika
- Találatok: 2339
Tételezzük fel, hogy senki nem ismeri Joel Hoekstra gitárost! Nem tudjuk, honnan jött, mi a stílusa, csak meglátjuk egy fényképen, rendben, legyen nála egy gitár, mondjuk egy Gibson Les Paul. Mi jut eszünkbe róla először? Nekem az, hogy olyan whitesnake-es fazon. Szőke, nincs elhízva, játéka magabiztos. Aztán hogy, hogy nem, ott kötött ki egyszercsak, így jutott szélesebb közönséghez a fickó. (Van egy dili becsípődésem, minden jellegzetes archoz társítok egy filmes vagy meseszereplőt, Hoekstra számomra egy az egyben Sid, a lajhár a Jégkorszakból.)
- Részletek
- Írta: Király Zoltán
- Kategória: CD kritika
- Találatok: 3201
Gondban voltam az új Mammoth-lemezzel. Illetve azt gondoltam. Nem azért született lassan ez a cikk, mert nem tetszett, amit hallottam, és nem is azért, mert nem tudtam, mit mondjak róla. Egyszerűen mindig úgy alakult, hogy valami fontosabb (és fémesebb) újkori lemeznek ugrottam neki, erre a slágercsokorra meg nem maradt kapacitás. Szerencsére a hallgatási ciklusaim nem függnek össze a cikkírási hajlandósággal, lehetett ezt a lemezt nyomatni keléshez-fekvéshez, városban mászkáláshoz, vezetéshez, házimunkához, minden napszaknak és élethelyzetnek megfelel, és meg is hálálta a bizalmat, mert kellően fogós ahhoz, hogy a bőröm alá másszon.
3. oldal / 1263