0-9 A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y
Z

A legcsupaszabb promo cd-k egyike, ami csak létezik. Átlátszó műanyag tok, cd-n épphogy a számcímek rányomva meg a kiadó, semmi haszontalan információ, amivel terhelhetnénk a szürkeállományt. Szerencse, hogy a neten rá lehet bukkanni a csapat honlapjára, mely szintén csak a leglényegesebb infókat tartalmazza, vagy azt sem...

A Magyar Heavy Metal Új Hullámának egyik legfiatalabb képviselője a dunántúli tagokból álló Kharon. A fiatal csapat mögött van már egy demó és a most kritizált EP. A rövid kis anyag megszólalása még hagy kívánnivalót maga után, alulkevert, kicsit üres heavy hangzást kapott a szolnoki Denevérben.

Hogy azonnal lelőjem a poént: 2006-ban elég nehéz lesz az új Katatonia lemeznél modernebb, hangulatosabb, és mégis fülbemászóbb lemezt készíteni. A borult svédek alapvetően nem változtattak a már sok esetben jól bevált formulán: vánszorgó, szenvedős versszakok után odalépnek a refrénnek, de a zenei témák összetettsége, és az énektémák szuicid hangulata mégis fényévekre katapultálja őket a tucatgót-műdark csapatoktól.

Szimfonikus progresszív metal az USA-ból: hirdeti a matrica a CD tokján. Hohó! - mondtam erre és és érdeklődve kezdtem hallgatni. Jé, egy újabb Malmsteen lemez? - vontam fel szemöldököm a nyitó Future Signs dallamai hallatán. Mert e dal egy az egyben szerepelhetne a mester lemezén is. Én inkább halvány progresszív hatást felmutató neoklasszikus hagyományokat ápoló korongnak tartom a KenZiner bemutatkozását, mert annyira nem progresszív mint azt szeretnék.

Ember nincs, aki képes lépést tartani az idei év végén megjelenő albumokkal (ráadásul irgalmatlan mennyiségben jönnek ki a jobbnál-jobb zenék), így a Katatonia új anyagára sem volt még annyi időm, mint illenék, így simán elképzelhető, hogy x hónap múlva át fog alakulni a véleményem, de egyelőre az alábbiakat tudom elmesélni.

Tökéletesen ismeretlen zenekar és kiadó - az ember ilyenkor elkezd picit fázni, ritka az, ha tényleg jó csapatot fogunk ki, ráadásul a csapat olasz. Ahogy elindul a cd, a Strapping Young Lad Aftermath című dalának átferdítését hallhatjuk egy ideig, aztán persze átcsapnak valami másba, hogy ne foghassuk rájuk a plágiumot (bár azért valljuk be, elég csúnya nyúlás ez). A stílus prog/death, manapság ezt inkább komplex deathnek mondják.

A kanadai Kataklysmnek eddig igazán csak a Temple Of Knowledge lemezével kötöttem hosszabb távra barátságot, bár az se barátság volt, inkább amolyan haveri szál csupán. Mély nyomott nem igazán hagyott bennem, se a látott koncertek, sőt, a magyarországi Vader - Monstrosity - Fleshcrawl társaságban játszott buli szerintem botrányosan rossz volt, főleg a többi zenekarhoz mérten.

Ne áruljunk zsákbamacskát: Ken Hensley új szólólemeze az év egyik legnagyobb dobása. Dalok, megszólalás, vendégénekesek és főleg koncepció tekintetében (de ne feledjük a gyönyörű digipak csomagolást se) egy hibátlan alkotást tarthatunk kezünkben.

Kátai Tamás zenekarai és projektjei közül eddig a Gire zúzós-atmoszférikus zenéjéhez és a Thy Catafalque legutóbbi albumához volt szerencsém. Talán a Tűnő Idő Tárlat szelídebb pillanataival rokonítható az Erika Szobája, ez a főleg zongorára és képszerű versekre épülő mű, az első, amit Tamás saját neve alatt adott ki.

Az itáliai Keenants bemutatkozó lemeze nem ma, és nem is tegnap jelent meg, hanem inkább bő egy éve. Az általuk preferált crossover/nu metal témákra épülő, üvöltés vs. dallamos ének koktél azonban már akkor is maximum annyira számított frissnek és innovatívnak, mint a Szomszédok ismétlése. A Keenants pedig nem éppen az a csapat, amelyik hivatott lenne ezen változtatni.

A legendáknak alanyi jogon kijár a tisztelet, nincs is ezzel semmi gond, az pedig aligha képezheti vita tárgyát, hogy a Karthago magyarországi viszonylatban legendás név. A több mint egy évtizeddel ezelőtti újjáalakulás nyilván az ő mítoszukat is megkoptatta egy kissé, a 2004-es utolsó lemez sem szólt valami nagyot, de alapvetően miért ne csinálnának még egy újat, ha éppen úgy tartja kedvük? Nyilván eközben mindenkinek megvan a maga saját élete is, de egy 30 éves születésnapot azért mégis meg kell ünnepelni valahogy...

Kee az az ember, aki a második korszakos Europe gitárosaként lett ismert a nagyközönség számára. Ugyan egy ideig divat volt hiányolni John Norumot, de szerintem Kee legalább annyira invenciózus és technikás gitáros, mint elődje volt. Már az Out Of This World lemez megjelenésekor megdöbbentett például a Superstitious zseniális szólója, pedig akkor még fogalmam se volt arról, hogy a szóló lényegét a sima harminckettedekből harminckettedes tripletekbe váltó harmónia adja... A lényeg, hogy meg kell hallgatni, ott van az arany az ujjaiban, ez tény.

Ne tévesszen meg senkit a dolog, ez egy újrakiadás, egy több, mint 18 éves lemez leporolása. A Karo egy berlini hard rock zenekar volt még anno, első, valamint egyetlen albumuk a Heavy Birthday. Jó, mondjuk a cím szellemes. Persze nekem a nyolcvanas évek második feléről inkább a hagyományos HM bandák (Maiden, Priest stb.) csodálatos albumai, a thrash térhódítása, a „tor"-ra végződő black bandák dömpingje maradt meg, a „lightosabb" vonalat a glam és a Bon Jovi jelentette.

Ron Keel kapcsán nem az az érdekes, hogy vajon rokona-e a színész-énekes Howard Keelnek (Dallas-rajongók előnyben!), hanem hogy tevékenyen részt vállalt abban a Steeler zenekarban, amely Yngwie Malmsteen tengerentúli bemutatkozását tette lehetővé. Ezért azt hiszem, a gitárbuzik nem lehetnek elég hálásak neki, még akkor sem, ha azt a bizonyos Steeler lemezt a mai napig nem érzem olyan oltári különlegesnek.

Figyelem! Felhívjuk Kedves Olvasóink figyelmét, hogy a következő kritikában az alábbi kifejezések nem szerepelnek: metal, kétlábgép, neoszimfonikus, hörgés, matek, headbangelés, üvegfúvó. Megértésüket köszönjük!

Nem is tudom már pontosan, hogy hol szerettem meg Kelly Keeling hangját, John Norum Worlds Away lemezén, a kettes Blue Murderen vagy netán a Baton Rouge-ban. Lényegtelen, a faszi mindenhol isten, az sem volt semmi, amit George Lynch Furious George anyagán vagy Erik Norlander és Lana Lane projektjeiben alakított.

A banda legfőbb különlegességét az adja, hogy Argentínából szalajtották őket. (Bár írhatnám, hogy a muzsikájuk teszi őket spécivé, de ez sajna lódításnak minősülne...) A gyerekcipőben járó angolsággal megírt, rém precíz ismertető olyasmikkel dicsekszik, hogy a fiatalok előbandaként játszottak egy "Nightwith" koncerten. Nos, váljék jobbulásukra.

Az Akela zenekar fő-ordasa nehezen elvéthető művészi alterego mögé rejtőzve adta ki első saját lemezét, és ezzel szinte egy időben megítélték neki az Év Szövegírójának járó Emerton-díjat is. Kicsit rácsodálkoztam e tényre, így elhatároztam, hogy beleásom magam a Rovott a múlt szövegvilágába, hisz az általam eddig ismert, Katona László fémjelezte lemezek tematikai sokrétűsége túlnyomórészt a kopuláció és bizonyos maláta- és venyigeszármazék tinktúrák dicséretében merült ki, melyet dekadens Bölcs Ezopuszként hirdetett puritán fabuláiban.

Akik látták anno hazánkban a norvég zenekar koncertjét, egy részük azt mondja, hogy a lemez is gyenge, mások pedig rehabilitálják őket, mivel jó anyagot tettek le az asztalra. Én is ez utóbbi réteghez tartozom. A Kampfar valami nagyon egyedi ízzel játssza pagan/viking black metalját, olyasféle hangulattal, mint a kései Bathory a nordikus metalt, és mindezt úgy, hogy egyfajta folkos hangzást is belecsempésznek a dalokba.

A Katatonia sem a régi már, a fanatikus tábor, amely a kezdetektől követi a zenekart, lemezről-lemezre figyelhette a fejlődést, avagy visszafejlődést, ki melyik korszakát kedvelte a csapatnak. Az új lemezükre kíváncsiak biztos sejtik, hogy nem tértek vissza a gyökerekhez, sőt, még dallamosabb irányba mozdultak.

A floridai Kamelot - ahogy a címből is kiderül - negyedik lemezével jelentkezett nemrég. Bár rólam köztudott, hogy nemigen részesítem előnyben ezt a mostanában divatos true vonalat, de a Kamelotot mindig is szerettem. Egyrészt az igényesség miatt, másrészt mert ők a nagy alternatív/punk hullámban is kitartottak a metal mellett, és nem tartoznak a "nagy visszatérő retro hősök" közé. Az is mellettük szól, hogy nem azt a trappolós tucatzenét játsszák, amitől a falra mászom. Ennél azért ők progresszívebbek.

Az új nagylemezt megelőző 3 számos maxi, rajta van a hipnotikus erejű refrénnel bíró Ghost Of The Sun, telitalálat a köbön az egész dal, fájjatok hallgatók, ne csak az énekes szenvedjen mélységesen. A Criminals kevésbé dühös, viszont annál zokogósabb, persze a refrénnél.

Kamelot rajongók! Döbbenet! Az új lemez borítója barna!!! Igen, jól értitek: barna, tehát nem lila. Azt hiszem ez csak azért lehet, mivel egy koncertlemezről van szó, és nem a következő sorlemezről (ami mellesleg éppen a napokban készül egy németországi stúdióban. A producer ismét Sascha Paeth (gitár, basszusgitár: Rhapsody, Angra, Heavens Gate, Luca Turilli), és külön érdekesség, hogy a fiúk valószínűleg Magyarországon veszik fel a vonós részeket. Ja igen, vonósok is lesznek... Node nézzük most ezt a lemezt.

Hülye az ember. Néha ugyanis direkt szeret fájni. Ilyenkor a legjobb, ha fogja a Katatonia egyik lemezét - például ezt - és elkezdi hallgatni, beleérzi az összes régi fájdalmát, és ahogy a zene halad előre, szép lassan feloldódik minden... Lehet ugyan próbálkozni, hogy belepréseljük ezt a zenét valamilyen skatulyába, ilyenkor mondhatjuk, hogy kicsit gót, kicsit dark, kicsit doom... de inkább nevezzük fájdalom-metalnak, és akkor mindent el is mondtunk róla.

A Kamelot nem könnyű falat - ami természetesen előnyükre szolgál, mivel nagyban, mívesben gondolkodnak és alkotnak. Mérsékelten progresszív, helyenként szimfonikus, mélyenszántó, technikás, kifinomult világot képviselnek. Eme művük elkészítéséhez olyan nevek közreműködését vették igénybe, mint Shagrath (nem az orkoktól, hanem a Dimmu Borgirból), vagy Jens Johansson (a zárt idegosztályról). Ettől persze Kameloték továbbra sem északi blacket vagy Strato-féle virgákat nyomatnak.

Lemezmegjelenés előtti single, rajta a My Twin című nóta kétszer, zseniálisan borongós borítóval (a nagylemezé még jobb). Naszóval a My Twin először ugye normál verzióban került fel, aztán jön az " opium dub" mix, ami belassultabb, kütyüsebb, még fájóbb, mint az előző, metalgitározós. Nekem az utóbbi jobban tetszett. Amúgy meg az A Perfect Circle nevű csodálatos zenekar világára hasonlít némelyest a dal hangulata.

A fenti Kamelot kiadvány nem csupán dupla CD-formátumban látott napvilágot, hanem DVD-ként is, ám ebből az élménycsomagból hozzám kizárólag a hallgatmányos rész jutott el, így az Oslóban rögzített koncert látványáról, történéseiről sajnos nem tudok beszámolni.