Hírek

A heroin-naplók később született, mint a The Dirt – legalábbis a könyv Ian Gittinsszel közösen végső formába öntött változata, a Cartaphilus sorozatában tavaly télen kijött kötet gerincét ugyanis Nikki Sixx naplójegyzetei adják, amiket élete legsötétebb egy évében, 1986 és 1987 karácsonya között vetett papírra. E bejegyzésekhez fűznek aztán utólag kommentárt a Gittins által megszólaltatott rokonok, barátok, szeretők, zenésztársak.

Habár a két könyvben érthető módon akadnak közös szálak, itt is, ott is elmesélt sztorik, A heroin-naplók elsősorban Nikki Sixx története, méghozzá – mint az a címből is sejthető – heroinizmusának és egyéb függőségeinek jéghideg tényszerűséggel és kérlelhetetlen őszinteséggel papírra vetett krónikája. A Mötley vezére és fő dalszerzője majdhogynem tárgyilagos stílusban meséli el annak az évnek történetét, melynek során teljes gázzal hajtott a szakadék felé, és igazából senki sem érti, hogyan sikerült túlélnie mindazt, amit elkövetett saját szervezetével szemben.

Az elmélyülést és a hangulat átérzését a velős szövegbejegyzések mellett beteges rajzok, montázsok, zűrzavaros ábrák és korabeli fotók segítik, a kép pedig nyilván úgy teljes, ha a csillogó, flitteres ruhát öltött halál képeskönyvéhez a háttérben feltesszük a Sixx AM project 2007-es The Heroin Diaries Soundtrackjét is, ami ugyebár az utóbbi évek egyik legmélyebb és leghatásosabb modern rádiórock produkciója volt. Ha még nem hallottad, mielőbb orvosold a mulasztást!

Ugyan az emberben támad némi kétség azt illetően, hogy a naplóbejegyzések tényleg 1987-ben születtek-e – főleg, amikor az egyikben Nikki érintőlegesen elsiratja Johnny Thunderst, aki csak négy évvel később halt meg... –, de ez végső soron mellékes, az élmény így is teljes. Kicsit kacskaringósabb, sötétebb és borultabb ez a könyv, mint a The Dirt, de hasonlóan emlékezetes, és aki elolvasta, annak vélhetően ott lesz az első eszébe ötlő asszociációk között, ha meghallja valahol a csúnya H betűs szót. Nem vidám, és habár a karácsony fogja keretbe, nem is feltétlenül karácsonyi hangulatú olvasmány, az viszont elvitathatatlan, hogy tanulságos.

Két alapvető jelentőségű rockkönyvről van szó, ezeket bizony egyszerűen senki sem kerülheti meg, aki bármit is tudni akar a keményebb műfajok történetéről, és az ember óhatatlanul le is porolja a hatásukra a teljes Mötley katalógust.