Pontosan a mai napig nem derült ki, miért döntött két és fél évvel ezelőtt úgy K.K. Downing, hogy közel négy évtized után otthagyja a Judas Priest sorait. A gitáros most részletesen beszélt döntése hátteréről, és leszögezte: szó sem volt arról, hogy nyugdíjazta magát.
„Sosem mosom le magamról ezt a nyugdíj-dolgot, de valójában nem erről volt szó, hanem arról, hogy kiléptem", mondta Downing a Midland Rocksnak. „A nyugdíjba menésnek valami olyan kicsengése van, mintha fizikailag nem bírtam volna a dolgot, erről azonban nincs szó. Képes lettem volna tovább csinálni, de nem akartam, mert már egyszerűen nem élveztem. Rengeteg minden megváltozott. Szerintem olyan harminc indokot szedtem össze, miért nem akartam tovább csinálni akkoriban, és ez szörnyen sok. Őszintén szólva sok tekintetben túlfutotta magát ez az egész. Ha egy dalszerző csapat tagja vagy, megkapod az elismerést, mert teremtettél valamit, de számomra a Priest elkezdett arról szólni, hogy koncertezünk, és pontosan azt csináljuk meg újra, amit az emberek tíz-húsz-harminc évvel ezelőtt a legjobban szerettek. A rajongók ugyanígy örülnének annak is, ha kivágnánk a kukába az összes modern gitárt, és végigvinnénk őket az emlékek útján, mert az ilyesmit élvezik a legjobban. Meg is értem ezt, mert én lennék a világon a legboldogabb ember, ha most megnézhetném Eric Claptont a Creammel. A zenei szakma egyik legszebb része ugyanakkor az volt számomra, hogy dalokat írhattam, jó lemezeket készíthettem. Érzed magadban a vágyat, hogy kreatív legyél, ezt azonban a letöltögetősdi elvette, és ahogy öregszel, változnak a prioritásaid. Ha nem lehetsz többé kreatív, miért akarnád valami ilyesmibe fektetni az idődet?
„Gyanítom, hogy amennyiben a zeneipar továbbra is egészséges lenne, és az emberek még ma is arra költenék a nehezen megkeresett pénzüket, hogy megvegyenek egy lemezt, minden más lenne. De ha valamit csak úgy odaadsz, annak nincs értéke", szögezte le Ken. „Annak idején megvettél egy lemezt, és úgy voltál vele, hogy jó, oké, elsőre nem annyira jó, de lejátszom milliószor, és akkor biztosan rákattanok majd. Manapság a második esélyt sem kapja meg egy album. A múltban megvolt a lehetősége annak, hogy elkészüljön egy olyan lemez, mint a The Dark Side Of The Moon, a British Steel vagy a Back In Black: lemezek, amelyek megkerülhetetlenek, amelyekhez az emberek mindig vissza fognak kanyarodni. Ma már ilyen lehetőség nincs, és csoda kellene ahhoz, hogy még egy ilyen album születhessen. Ha a Nostradamus 1978-ban jelenik meg, egy második Dark Side Of The Moon lehetett volna belőle, de minden az időzítésről szól. Annak idején nagyszerű dalokat írtunk, remek szólókat nyomtunk, és óriási énektémákkal pakoltuk tele a lemezeket, de az emberek mára hozzászoktak ehhez, és baromi nehéz olyan reakciót kicsikarni, hogy hűha, hallottad már az új Priest lemezt? A zeneipar megváltozott. A cégek újracsomagolják a régi cuccokat, ami velünk is megtörtént, és nem valami szép ilyesminek a részévé válni. Ez ugyanis a rajongók lehúzásáról szól, hiszen mindenütt élnek olyanok, akiknek minden kell a gyűjteményükbe. Ha csak pár ezren vannak, kihozol nekik egy boxot, ami lehet, hogy száz dollárba kerül, ami sok. Én pedig nem ezért kezdtem el zenélni."