Kevés zenekaron lehet olyan jókat vitatkozni az utóbbi években, mint a svéd Sabatonon. Én igazság szerint azóta vélem érteni, mitől lett ekkora ez a csapat, mióta láttam őket élőben valamelyik Szigeten: épp olyan mániákus, lehengerlő koncertbandáról beszélünk, mint mondjuk a Hammerfall esetében, hogy hasonló ívású, csak egy körrel korábbi példát citáljak elő. Emellett Joakim Brodénék baromi jól kitalálták magukat a háborús imázzsal, a körítéssel is, és ahogy ez a Pär Sundströmmel pár hete készített interjúnkból is lejött, hihetetlenül eltökéltek, céltudatosak. A zenéjük pedig nagyon könnyen fogható, azonnal befogadható, nem kell rajta túl sokat gondolkodni, és jókor is bukkantak fel, pont akkor, amikor a '90-es évek végének nagy európai heavy metalosai – Hammerfall, Stratovarius, Rhapsody és társaik – már épp túlléptek a zeniten. Mindez együtt pedig meghozta az eredményt, a közönség valósággal kajálja őket.

A legutóbbi, kissé kevésbé direkt Carolus Rex lemez ugyan hatalmas siker lett, de némileg megosztota a fanokat, így a Heroes most ismét a klasszikus, csatába menetelő Sabatont mutatja kevesebb sallang nélkül, magukhoz képest nem annyira szerteágazó megközelítéssel. Ez egyébként várható volt, hiszen Joakim és Pär mögött közben a teljes zenekar kicserélődött – a dobos kétszeresen is –, így ebben a helyzetben érthető, hogy definitív anyagot akartak letenni az asztalra. Ez sikerült is nekik, így az út továbbra is nyílegyenes a banda előtt, a tábor borítékolhatóan zabálja majd a lemezt, ami a listás helyezésekből már most is tisztán látszik. És ez bizonyára így is van rendjén, mert a Heroes egy jó Sabaton album a Sabaton tábornak. Azon kívül viszont ugyanolyan értetlenség fogadja majd, mint az eddigieket, mondván, mi a jóisten van ebben a nagyon szimplára vett, ezerszer hallott heavy metal klisékkel operáló muzsikában, amitől kontinensszerte komoly, többezres tömegek mozdulnak egyként a banda nevének hallatán.

Mint a fentiekből is kiolvasható, noha távolról sem vagyok a rajongójuk, nem tartom magamat notóriusan Sabaton-ellenesnek sem, és ennek épp az a bizonyos koncertélmény, illetve az említett elhivatottság jelenti az elsődleges okát. A lemezeken hallható zene abszolút nem nekem szól, de el kell ismerni, hogy ez bizony egy minden ízében kitalált történet, és nem tagadom, nekem általában az a fajta céltudatosság is imponálni szokott, ami a svédeket jellemzi. Vagyis nem sajnálom tőlük a sikert, de több mint húsz évnyi metalkodás után senki sem fog meggyőzni arról, hogy a lehengerlő élő teljesítmény és az imázs nélkül ez a csapat bármiben is kiemelkedett volna a hasonszőrű ezer másik közül. De ezzel most ismét nem az érdemeiket kisebbítem, hiszen a sikerhez sosem volt elég csak és kizárólag a zene. Ezt ugyanis el is kell adni, ha úgy tetszik, le kell nyomni az emberek torkán, és különösen igaz ez a mai, ezer darabra szakadt színtéren, ahol állati nehéz bármivel is felkelteni a közönség figyelmét. A Sabaton ilyen körülmények között pontosan azt adja a Heroes-on, amit várni lehet tőlük: menetelős, katonás, heroikus heavy metalt.

A produkció ennek megfelelően minden hívük megtestesült vágyálma: teljesen nyilvánvalóan patikamérlegen mérték ki hozzá az összetevőket, csomómentesen elkeverték őket, majd a készterméket becsomagolták a Sallai Péter-féle látványos borítóba. Innentől fogva pedig ezekre a dalokra mehet majd az ökölrázás a formaruhákban a nagy nyári fesztiválokon és az önálló turnékon. Tökmindegy, melyik dalt emelem ki a normál verzióra felkerült tíz körül, mind azt adja, ami a Sabaton sajátja: faék egyszerűségű, azonnal fogható tempókra érkeznek a jellegzetes, hol menetelősebb, hol gyorsabb fémriffek, meg persze az olyan nagyívűre, monumentálisra vett, nagyzenekarral-szintivel-kórussal (megfelelő rész aláhúzandó) megberhelt refrének, amik néhol talán egy katedrálisba sem férnének be. És persze az origóban ott van Joakim, aki a maga jellegzetes fahangjával és szintén összekeverhetetlen, keményen pörgetett, sarkos kiejtésével hadvezérként összefogja az egészet. A Sabaton a maga módján tulajdonképpen kimondottan cseles: külön-külön nézve az égvilágon semmi jellegzetesség nincs azokban az elemekben, amelyekből felépítik a dalaikat (ha annyi millióm lenne, ahány lemezen kisebb-nagyobb módosításokkal hallottam már a Night Witches, a Resist And Bite vagy a Soldier Of 3 Armies riffjeit, valószínűleg az unokáimnak sem kellene soha életükben egy szalmaszálat sem keresztbe tenniük), de összességében valahogy mégis sabatonos a végeredmény, egyből felismerhető az összkép. Aminek egyébként a zenéhez passzolóan sarkos, merev, kissé gépies megszólalás is elválaszthatatlan része.

A tempós headbanger himnuszok mellett természetesen most is akad a szokásosnál kórusgazdagabb, megalomániásabb hangszerelésű darab (Smoking Snakes), súlyosabb, kimértebb szerzemény (Inmate 4859 – talán a legerősebb nóta a lemezen), klasszikus hard rock ihlette riffekből összerakott szám (Far From The Fame – a másik olyan darab, ami szerintem túlmutat a többin), és egy líra is The Ballad Of Bull címmel, amely pusztán a dallam alapján akár Cliff Richard vagy David Hasselhoff repertoárjába is simán passzolna. Maradjunk annyiban, hogy ez a banálisan hatásvadász, végtelenül cukrozott vonal tőlem már leírhatatlanul távol áll, az Every Rose Has Its Thorn ehhez képest kábé egy intellektuális megközelítésű, rafinált rocklíra, és ezzel mindent el is mondtam róla. A To Hell And Back keltásan füttyögő csűrdöngölőjét is túlzásnak érzem, de alapvetően levakarhatatlan a dobhártyáról, ha egyszer meghallottad, ezt muszáj elismernem – Jürgen, Günther és Jörg fejenként nyolc sör után torka szakadtából üvölti majd a GRANDIÓZUS refrént Dortmund alsón, ha elmasíroz hozzájuk a gépezet. De mondom, így van ez rendjén. A Sabaton nem árul zsákbamacskát: ezek ők, és kész.

Nagyon szimpla, nagyon kiszámított, nagyon hatásvadász, ennek megfelelően ízig-vérig profi produkció a Heroes egy olyan csapattól, amely valószínűleg még ennél is sokkal nagyobbra nő majd a következő években a szemünk előtt. Mint mondtam, az elhivatottságuk és az élő teljesítményük miatt meg is érdemlik ezt, és belépő csapatokra is mindig szüksége lesz a műfajnak. Én meg majd legfeljebb továbbra is hallgatok valami mást.

A Sabaton júliusban a pécsi Rockmaratonon is fellép.