Nyomtatás
Kategória: CD kritika
Találatok: 3874

kingsofmercia_cFates Warning-album ugyan nem érkezett most már egy ideje, de a főszereplőkre mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy tétlenkednének. Ráadásul érdekes, hogy mind Ray Alder, mind Jim Matheos hard rockos projekttel jelentkezett idén. A frontember a csapat régi dobosával, Mark Zonderrel beindította az A-Z zenekart, a gitáros pedig az FM énekesével, Steve Overlanddel, a szintén Fates-tag Joey Vera basszerrel és a dobmágus Simon Phillipsszel bútorozott össze a Kings Of Merciában. A két friss leágazás elég közeli rokonságban áll egymással és a Fates Warninggal is, ám megállnak a saját lábukon, vagyis itt és most tényleg minden rajongó jól járt.

A Kings Of Mercia kapcsán Jim nyilatkozatai teljesen telibe kapták a lényeget, ezek a dalok valóban lényegretörőbbek a szokásosnál, és valóban bennük vannak a gitáros korai heavy/hard rock gyökerei. Ugyanakkor Matheosnak az anyabandában sem kellett soha a szomszédba mennie néhány direkt, azonnal ragadós hard rock slágernótáért: ha a Through Different Eyes vagy az Eye To Eye túl nyilvánvaló példa, még a legutóbbi lemezekről is lazán tudom sorolni az efféle számokat a Firefly-tól az SOS-en át a Now Comes The Rainig. Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni a képletet, olyan ez a lemez, mintha kapnánk egy teljes albumot a fentiekhez hasonló megközelítésű zenével, ahol egy Raytől gyökeresen eltérő karakterű, klasszikus AOR-torok áll a mikrofonnál.

megjelenés:
2022
kiadó:
Metal Blade
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 22 Szavazat )

A fentiekben tulajdonképpen benne van a lényeg, szerintem aki szereti a Fates Warningot, kizárt, hogy ne rezonáljon valamennyire a Kings Of Merciára, hiába egyszerűbb, pőrébb itt a megközelítés. Matheos riffelése, szólózása, dallamvilága eleve annyira jellegzetes, hogy azonnal felismered, ha a húrokba csap, és nem is akarta meghazudtolni magát. Még csak azt sem állítanám, hogy ne tudnám ezeket a dalokat simán elképzelni egy Fates-lemezen, de Ray fátyolos-melankolikus stílusa azért némileg más arcot kölcsönözne nekik, mint Overland klasszikus, hajlékony rádiórockos torka. Összességében talán a legmorózusabb Sweet Revenge a legwarningosabb, de a melodikusabb, sodró Set The World On Fire vagy a nagyívű Your Life zárás is a fülemben van, milyen lenne Alderrel.

Ami a lényeg: nem feltétlenül adja magát elsőre minden momentum, de három-négy hallgatás után már magabiztosan eligazodik az ember a dalok között, és rájön, hogy úgy jó ez a cucc, ahogy van. Matheos amúgy összességében közelebb maradt a forrásvidékhez Raynél: miközben az A-Z albumán egy határozott '80-as évek végét idéző hi-tech-AOR-os íz vegyül a Fatesszel rokon alapokhoz, a Kings Of Mercia némileg keménykötésűbb, riffesebb, de az elsőrangú dallamok és a kiválóan megformált nóták itt is adottak. Legyél a szimplább dolgok felé is nyitott progger vagy dobbanjon meg a szíved a melodikus rockért, a Humankindba, a Liberate Me-be, a Nowhere Manbe vagy az Is It Right?-ba nehezen fogsz tudni belekötni. Ráadásul baromi elegánsan, ütősen, lélegzően szól az anyag, és persze az egyéni teljesítmények is méltók a nevekhez. Phillips dobolása például alapból zseniális, ebben az alapvetőbb muzsikában is olyanokat üt, hogy üvegesedik a szemem a gyönyörtől.

Nekem személy szerint mind az A-Z, mind ez a lemez bearanyozza a napjaimat az utóbbi hónapokban, az év csúcsteljesítményei közé sorolom mindkettőt. Ha nálad eddig kimaradtak volna, nincs mire várni.