Négy éven belül a harmadik Ereb Altor-koronghoz van szerencsém, ez a tény pedig módot ad némi összegzésre is a svédek háza táján. Mivel a főszereplők prioritásai látványosan a Hammerheart-korszakos Bathory tribute-ként is felfogható, jelen banda felé mozdultak el, ma már tényleg csak a rend kedvéért illik megjegyezni, hogy az epikus doomot művelő Isole dalszerzői magja található meg az Ereb Altorban is, nagyjából átfedés nélkül mozgatva a párhuzamos szálakat. Az Isole tavalyi, hosszú csendet megtörő anyagát, a The Calm Huntert éppúgy dagadó mellel emelheti magasba Crister „Mats" Olsson és Daniel „Ragnar" Bryntse, mint a Nattramn címmel ellátott idei remeket. Ez pedig, ilyen sűrű menetrend mellett, mindenképpen kiemelendő.

Az Ereb Altor mindezek mellett egyre bátrabban vállal be fellépéseket is, első hazai jelenésükön, a tavalyi Niflheim Fesztiválturné düreres állomásán máris olyan mezőnyben adták a monstre összejövetel legjobb koncertjét, ahol az all-star Borknagar és az egyik legjobb fiatal csapat, az In Vain is képviseltette magát. Ez alkalommal tűnt fel a zenekar soraiban a Mikael nevezetű bőgős/vokalista arc, aki azóta állandó státuszt kapott a tagságban, így természetesen már a Nattramn dalaiban is hallható. Ahogy pedig a színpadon, úgy lemezen is döbbenetesen színes, profin összerakott vokálmunkával szembesülünk, miközben persze a hangszeres témák minősége sem hagy maga után kívánnivalót.

Az új anyag erényei elismerése mellett is azt kell mondjam, hogy a kettővel ezelőtti Gastrike album csúcspozíciója továbbra is megkérdőjelezhetetlen számomra az életműben, miközben látom, hogy az a lemez mennyire meredeken lóg ki az összes többi közül. A 2013-as Fire Meets Ice azután inkább volt határozott visszalépés a „helyes" útra, míg az idei dalcsokor megint egy egészségesebb egyensúlyt hoz a viking/black metal határterületén. Ízlések és pofonok, de nálam biztosan többet forog majd a Nattramn az elődjénél, ami méltósággal el is süllyedt azóta a kiadványok tengerében. Ami például a megszólalást illeti, a már sokadszor bizonyított dobos/hangmérnök Jonas „Tord" Lindström és napjaink producer-sztárja, Jens Bogren neve még véletlenül sem hagy kérdőjeleket.

Mondjuk ki: az Ereb Altor a keményen dolgozó kisember zenekara, itt nincsenek született zsenik, annál inkább remek ízléssel és kiváló képességekkel rendelkező jómunkásemberek, akiktől éppúgy szerethető és hiteles, amikor Quorthont (Across The Giant's Blood) vagy éppen egy hangulatos, mégis goromba feketefém brigádot (Dark Waters) idéznek meg. Nem kell sokkal többet tudni a Nattramnról sem, mint hogy minden tekintetben megéri a befektetést, háromnegyed órányi minőségi kikapcsolódást kínál. Ha csak az elmúlt évek történéseit nézem, Mats és Ragnar teljesítménye – szóljon az itt vagy az Isole zászlaja alatt – a komplett színtér egyik legerősebbje, de mindenképpen az egyik legkiegyensúlyozottabbja. Nem tehetek róla: továbbra is meg vagyok hatva az említett uraktól.

E helyen pedig hadd korrigáljam magam: ez az igazi erősnyolcas, nem a múltkori.