A Dimmu Borgirt sokan szeretik lesajnáló jelzőkkel illetni bizonyos kvlt körökben, annak ellenére, hogy sokat letettek az asztalra, és a black metal bizonyos ágát olyanokkal is megkedveltették, akik a büdös életben nem fognak meghallgatni egy Bathory lemezt sem. Bár ezt valahol meg is értem.

A Stormblast 1996-os megjelenésekor még nem lehetett sejteni, hogy néhány évvel később ők lesznek az egyik nagyágyú a Cradle Of Filth mellett a színház-blackben.

Tavaly gondoltak egyet, és újra felvették a Stormblastet, a kiadvány kapott új borítót, plusz két bónusz nótát. Nyilván erőteljesebb a hangzás a modern stúdiótechnikának (és főleg az anyagi háttérnek) köszönhetően, bár a szintiket azért sikerült jól a háttérbe tolni, fene tudja miért, talán mindig is gitáros albumnak gondolták ezt, az atmoszférát meg odaviccelték. Shagrath viszont nem viccel, ijesztően acsarkodik, ijesztőbben, mint az utolsó sorlemezeken.

Noha itt sem a teljesen hagyományos black metalt játsszák, és nyoma sincs a későbbi bombasztikusságnak, szóval bátran megismerkedhetnek vele a Dimmu-hívek, már csak a jobb sound miatt is. Kár, hogy a promo-verzión lekeverik az összes dalt nagyjából a felénél.

Mindezt meg lehet vásárolni bónusz dvd-vel is, amin egy 2004-es Ozzfesztes felvétel látható (a trve hívek egy emberként hördülnek fel: eladták magukat, megélhetési blackerek! Az átlag zenehallgató meg örül, mert sosem talált volna rá magától talán a zenekarra.)