A kevés eredetiséget mutató gót-rockos Darkseed először is a nehezen emészthető énekhanggal bátortalanított el. A zenekarban megvan az a szerencsétlen szokás, hogy szinte valamennyi nóta sajátos hangzással, reményteljesen indul, viszont amint az énekeshez kell igazodni (vagy fordítva), összeomlik minden.

A felvételen azért van pár üdítő részlet, ilyen a többször felbukkanó női ének, illetve a jól elhelyezkedő keleties betétdallamok.

Párszor előkerül a Paradise Lost bejáratott modernkedése, ám ettől még a Darkseed egy nehezen értékelhető anyagával állunk szemben.