Lengyelországból származik a Behemoth, akik leginkább szélvészként támadó zenéjükkel lettek nevesek. A Demigod a csapat nyolcadik lemeze. Számomra az első, valahogy elkerültük egymást az évek alatt. Black/death metalt játszanak, bár régen inkább black volt, ahogy látom. Ma már inkább death-es a zene, helyenként meglepően dallamos gitárszólókkal.

A hörgés elég furcsa, mintha teljesen zárt szájszerkezettel köpködné a szavakat Nergal. A gitárokat sajnos eléggé elnyomja a lemez uralkodó hangszere, a dob, amit viszont agyontriggereltek, és ettől túlságosan gépies hatást kap, pedig ebben a zenében nem ártana egy kis koszosság, húzósság. Ezt most jól kiölték innen. A gitártémák elég technikásak, nem ragadtak le az alap death témáknál. Néha hoznak egy kis északi ízt, csak a régmúlt kedvéért, hogy honnan is indultak.

A sebességből néha visszavesznek, középtempóig, ami jót is tesz a zenének, amúgy elég egyhangú és egyforma lenne a zene. A gitárszólókat újfent meg kell említenem, színt visznek a zenébe dallamosságukkal, elég kontrasztos is lesz így a hatás. Mondjuk nem baj. Néha meglepő módon egy-egy rövid flamenco gitártéma is felbukkan a dalokban, tetszetős.

A szövegek ultrabuta sátánisa vackok, de hát mindig van sok tizenkét éves, aki még besz.pja az ilyesmit és ő is az ördög gyermekének hiszi magát. Nergal hörgése hosszú távon fárasztóan egysíkú, a zene nem lenne rossz, kicsit zeneibbé kellene tenni, így csak az elvakult fanoknak fog tetszeni. Igaz, van belőlük épp elég. Pedig kifejezetten vannak izgalmas, jó pillanatok a lemezen, de egyvégtében kifejezetten fárasztó.